Infostart.hu
eur:
368.51
usd:
318.22
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Felmentették Papát

A Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában az összes vád alól felmentette Sándor Istvánt - közölte a Papa néven ismert nyugállományú rendőrtiszt ügyvédje.

Hegedűs László elmondta: a Legfelsőbb Bíróság (LB) ezzel megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét. Hozzátette: a LB több ponton szabálysértőnek találta a másodfokú döntést.

Az ügyvéd közölte: a döntés azt jelenti, hogy Sándor Istvánt jogellenesen tartották előzetes letartóztatásban hat hónapig, ezért kártalanítást igényelnek. Visszajár az a 600 ezer forint is, amire Sándor Istvánt márciusban hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt ítélte a Fővárosi Ítélőtábla.

A vád szerint az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának egykori magas rangú tisztje 1997-ben egy, az Energol-ügyben később megvádolt vállalkozóhoz kapcsolódó bűnügyben konstruált rendőri intézkedést hajtott végre, majd arról valótlan tartalmú rendőri jelentést készített.

Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin

Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×