Infostart.hu
eur:
365.69
usd:
321.41
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Aggódnak az egyházak

Közös nyilatkozatban fejezte ki aggályait a négy magyarországi történelmi egyház a jövő évi költségvetés tervezete miatt. Az egyházak vezetői a támogatások csökkenését kifogásolták és jogegyenlőséget kértek. Ha nem lesz változás, az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

A történelmi egyházak közös nyilatkozatukban arra kérték a kormányt, hogy állítsa helyre az egyházi intézmények egyenlő finanszírozását. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett elvonás az egész szociális ágazatot sújtja.

„Csökkentették a normatívákat, majd az önkormányzati és állami intézmények részére többek között a kistérségi társulásokon keresztül megnyitottak egy ezt pótló másik finanszírozási csatornát. Ezt azonban a jogszabályok értelmében az egyházi intézmények nem vehetik igénybe” – jelentette ki Erdő Péter bíboros, aki szerint a döntés miatt egyenlőtlen a finanszírozás.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az egyeztetéseket kevesellte.

„Továbbra is hiányoljuk azt az érdemi párbeszédet, amelyet a kormányzat illetékeseinek az egyházak vezetőivel kellene folytatni. Nagyon reméljük, hogy változás áll be ezen a téren” – fogalmazott Bölcskei Gusztáv.

Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke elsősorban abban látta a problémát, hogy nem a megfelelő szinten zajlottak a kormányzattal az egyeztetések.

„Annak az egyeztetésnek egyik felekezet, vagy egyház sem látja az értelmét, ahol a nem megfelelő szintű tárgyalások folynak. Ha annak, akivel tárgyalok, nincsen megfelelő felhatalmazása, akkor valószínűleg nem tudunk előrelépni” – fogalmazott Streit Sándor.

Szebik Imre evangélikus püspök úgy fogalmazott, hogy az egyházak a közös nyilatkozattal nem privilégiumot kérnek.

„Nem arról van szó, hogy a telhetetlen papság képviseletében mi többet akarnánk, mint bármely más hasonló világi intézmény, hanem hogy a mi intézményeinkben dolgozók, tanulók ugyanazokat az anyagi juttatásokat, jogokat megkapják, és ennek megfelelően hasonló színvonalú legyen oktatásuk, ellátásuk” jelentette ki az evnagélikus püspök.

Ha az Országgyűlés ebben a formában fogadja el a költségvetési tervezetet, akkor az egyházi vezetők Alkotmánybírósághoz fordulnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Európa több kulcsfontosságú energiahordozó esetében prémiumot fizet a stabilabb vagy alternatív ellátási forrásokért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×