2025. június 18. 20:33 Tizenhat OLAF-ajánlással érintett ügyben zajlik nyomozás Továbbra is kiemelkedő a vádemelési arány az OLAF igazságügyi ajánlásokkal érintett ügyekben – közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán.
2025. június 18. 20:21 Óvóhelyeken osztják az izraeli diákok év végi bizonyítványát Izrael iráni drónokat semmisített meg a Golán-fennsíkon – jelentette az izraeli hadsereg szóvivője szerdán.
2025. június 18. 20:09 Megkapta a bontási és az építési engedélyt is a Körszálló, kiderült, milyen lesz Sokan tiltakoztak az 1967-ben átadott, ikonikus épület lebontása ellen, végül azonban a látványtervek szerint közel eredeti formájában újjá is épül majd.
2025. június 18. 19:58 A Kárpátalján élő honfitársaink is felvehetik a magyar állampolgárságot Az ukrán parlament megszavazta azt a javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy ukrán állampolgárok más ország állampolgárságával is rendelkezhessenek.
2025. június 18. 19:47 XIV. Leó: nem szabad hozzászoknunk a háborúhoz A pápa az emberi méltóság és a nemzetközi jog nevében emlékeztette a politikai felelősöket, hogy a háború minden esetben vereségnek számít..
2025. június 18. 19:36 Magyarországon volt a harmadik legmagasabb inflációs ráta az EU-ban májusban Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves infláció májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges számításai szerint.
2025. június 18. 19:24 Az iskolai vérengzés után Ausztria bekeményít: szigorúbb fegyvertartás, kémprogram a Messengeren Több mint egy héttel az ország történetének legsúlyosabb iskolai merénylet után az osztrák kormány intézkedéscsomagot fogadott el az iskolák biztonságának megerősítésére, továbbá a jövőbeni hasonló merényletek megakadályozására. Újabb részletek derültek ki a merénylőről is.
2025. június 18. 19:12 Börtönbüntetésre ítélték a pécsi buszbeszerzési per vádlottjait A Szekszárdi Törvényszék nem jogerősen 5-5 év börtönbüntetésre ítélte a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszbeszerzési per vádlottjait - közölte a bíróság szerdán.
2025. június 18. 19:01 Donald Trump: ez volt a végső ultimátum "Nagy a különbség a most és az egy héttel ezelőtt között" - fogalmazott az amerikai elnök.
2025. június 18. 18:51 Parajdi katasztrófa: itthon nincs miért aggódni, a határérték alatt van a víz sókoncentrációja a Marosban A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet kutatói hallgatók bevonásával követték múlt hétvégén a Korond-patak felől érkező sós víz levonulását a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán. Sipos György egyetemi docens az InfoRádióban elmondta: a feljegyzett adatok messze elmaradtak a rendeletben szabályozott, természetes vizekre vonatkozó határértéktől.
2025. június 18. 18:42 Ingyen lakás járhat az első magyar űrhajósnak Az első magyar űrhajós szakmai életútjának elismeréseként ingyen lakhat az ingatlanban, előzetes megállapodás alapján más is beköltözhet vele, de bérbe nem adhatja, illetve a rezsit is neki kell fizetnie.
2025. június 18. 18:30 Nagy erőkkel spájzolja Magyarország az energiát Június elejéig 114,7 megawatt teljesítményű energiatároló létesült Magyarországon. A MAVIR - Az energia irányítója által kimutatott gyors előrehaladás a 2023 végi adathoz képest már ötszörös gyarapodást jelent - számolt be a hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. június 18. 18:18 Komoly előnyről vesztette el a bronzmeccset a magyar női kardcsapat Egy tussal kikapott a bronzmérkőzésen, így a negyedik helyen végzett a magyar női kardcsapat szerdán a genovai Európa-bajnokságon.
2025. június 18. 18:07 Díjemelés jöhet az EU-s határátlépéseknél, többet fizethetnek a turisták A közös uniós helyreállítási hitel terhének enyhítése érdekében az EU megemelné a vízummentes országokból érkező turisták belépési díját. Ez főként az amerikai és brit utazókat terhelné.
2025. június 18. 17:55 Kaiser Ferenc: vallásháborút robbantana ki az ajatollah likvidálása, lángba borulna a Közel-Kelet Az Irán és Izrael, illetve az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusról is tájékoztatást adott Kaiser Ferenc biztonság és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádió Aréna című műsorában. Elemezte a négy említett ország egymáshoz fűződő viszonyát is.
2025. június 18. 17:43 Megszólalt az infektológus a párkányi agyevőamőba-tragédiáról Az „agyevő amőba” a fertőzött vizekben, az orron keresztül jut el az agyig, ahol az agyhártya védtelen vele szemben. A betegség mindössze néhány nap alatt halálhoz vezethet.
2025. június 18. 17:31 Vlagyimir Putyin készen áll, hogy közvetítsen Izrael és Irán között Az orosz elnök az Egyesült Arab Emírségek elnökével egyeztetett telefonon. A vezetők aggódnak a konfliktus eszkalációja, és így nukleáris energiával kapcsolatos kockázatok miatt.
2025. június 18. 17:20 Sikerrel zárult egy újabb magyar evakuációs művelet Újabb tizenhárom embert evakuáltak Jordániából, tehát velük együtt a kormány Szlovákiával együttműködésben már huszonhat magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni a közel-keleti országból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
2025. június 18. 17:09 Július elsejéig újra megnyit a sósfürdő, de nagy változás lesz – friss hírek Parajdról A strand újranyitásától a helyi turizmus fellendülését remélik.
2025. június 18. 16:57 Új pályázatot írtak ki a BKK és a BKV vezérigazgatói posztjára A döntés előzménye, hogy a Fővárosi Közgyűlés május végén érvénytelennek nyilvánította a korábbi vezérigazgatói pályázatokat.
2025. június 18. 16:46 10 milliárd forint érkezett a főváros számlájára „Visszaszereztük Budapest pénzét” – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely.
2025. június 18. 16:36 Felavatták az Alteo leányvállalatának új üzemét Budapesten Átadták az Alteo új, évente 15 ezer tonna, a DRS rendszerben keletkező PET-palack és fémdoboz feldolgozására alkalmas üzemét. A további fejlesztések eredményeként a várható begyűjtési volumen háromnegyedét lesznek képesek ezekben az üzemekben újrahasznosítani.
2025. június 18. 16:25 Az UEFA kizárhatja a Győrt a Konferencialigából Szerdán lesz a Konferencialiga második selejtezőkörének sorsolása, amiben a Puskás Akadémia mellett a Győr ETO FC is érintett, azonban felmerült egy kis gond: az utóbbi csapat tulajdonosának egy másik csapata is ugyanabban a nemzetközi kupasorozatban szerepelne.
2025. június 18. 16:13 Így zuhant a halálba a 242 ember – szimuláción az Air India katasztrófája Számítógépes szimuláció segítségével rekonstruálták az Air India AI 171-es járatának tragikus utolsó perceit. A videón látható, hogyan vesztette el irányítását a 242 emberrel fedélzetén közlekedő gép Ahmadábád felett.
2025. június 18. 16:01 Lámpával ment bankot rabolni a Solymáron próbálkozó férfi – videó Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével fogták el.
2025. június 18. 15:50 Pride: így döntenek a „Budapest Büszkeség” rendezvény sorsáról A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a gyülekezési törvény alapján bírálja el a Budapesti Büszkeség rendezvény bejelentését – közölték a police.hu oldalán szerdán.
2025. június 18. 15:38 Fél évvel meghosszabbította a kormány a kamatstopot – Kormányinfó A szerdai kormányülés döntéseiről számolt be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Nem igaz, hogy elhalasztanák a 2026-os választást. A Szabadság fesztivált nem kell a kormány szerint betiltani, a Budapest Pride-ot igen. A kormány fellebbez a bíróságnak a főváros szolidaritási hozzájárulásával kapcsolatban zajló ügyében hozott friss ítéletével szemben. Egyelőre nincs tervben benzinárstop az izraeli-iráni konfliktus miatt.
2025. június 18. 15:22 Uniós kötelezettségszegési eljárás indult az árrésstop miatt Az Európai Bizottság hivatalos felszólító levél küldésével két kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a nem magyar tulajdonú vállalkozásokat érintő árréskorlátozások miatt - tájékoztatott a brüsszeli végrehajtó testület szerdán.
2025. június 18. 15:11 Megütheti a bokáját az AliExpress Az Európai Bizottság szerdán közölte, hogy előzetes megállapítása szerint az AliExpress megsértette az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét (DSA), mivel nem tette meg a szükséges intézkedéseket az illegális termékek terjedésének megakadályozására platformján.
2025. június 18. 14:59 Speciális gyakorlatot tartanak a Tiszán A Tisza csongrádi szakaszán a 2017 óta fokozatosan kiépülő rendszert tesztelik, amelytől azt remélik, hogy csökkentheti az éves átlagban 400 milliárd forintos veszteségeket.
2025. június 18. 14:48 Vívó Eb: elődöntős a magyar női kardcsapat A németek felett aratott győzelemmel elődöntőbe jutott a magyar női kardcsapat szerdán a genovai vívó Európa-bajnokságon.
2025. június 18. 14:37 Egy pofon miatt lemondásra szólította fel Zugló vezetője az alpolgármesterét Várnai László egy osztálykiránduláson adott pofont egy 16 éves gyereknek.
2025. június 18. 14:29 Bajnokok Ligája: örmény vagy montenegrói ellenféllel kezd a Fradi a selejtezőben Az örmény Noah FC vagy a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi meg a szereplést a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.
2025. június 18. 14:20 Varga Zsolt a vb-felkészülésről: ekkora energiával lehet csodákat csinálni Lényegesen jobban terhelhetők a a fiatalok, mint a párizsi olimpiai keret idősebb tagjai voltak – mondta az InfoRádióban Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető örömmel fogadta, hogy a világbajnoki felkészülés eddigi edzőmeccsein jól teljesítettek a játékosai.
2025. június 18. 14:09 Rengeteg körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök Negyvenkilenc embert fogtak el a rendőrök egy kéthetes célkörözési akció eredményként - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
19:55 Magyar Péter: már augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás, és még az idén a nyugdíjas szépkártya