2022. november 7. 13:33 Varga Mihály üzent a nyugdíjasoknak A kormány idén összesen 14 százalékkal emelte a nyugdíjakat – emlékeztetett közösségi oldalán a pénzügyminiszter.
2022. november 7. 13:21 Kigyulladt egy harcjármű Szegeden - fotó Hárman ültek a gyakorlatozásra igyekvő katonai járműben.
2022. november 7. 13:10 Igazi nagyhal akadt az MNB hálójába A pénzügyi felügyelet által pénteken letiltott Falcon cégcsoport mögött Sólyom Sándor üzletember állt, akit már az 1990-es években csalással, hűtlen kezeléssel vádoltak, emberrablási ügybe is belekeveredett. Az egyik ügyfele szerint viszont tisztességes és ártatlan.
2022. november 7. 12:53 Európa-liga: a Barcelona és a Man United közül az egyik kiesik, mire a Ferencvárossal találkozhatna Gera Zoltán húzta ki az Európa-liga playoffkörének párosítását Nyonban. „Elintézte”, hogy a Barcelona és a Manchester United közül az egyik biztosan hamarabb befejezze e szezonbeli nemzetközi szereplést, mint a Ferencváros.
2022. november 7. 12:51 Délután tárgyalnak a pedagógus-szakszervezetek és a kormány A választások óta ötödször ülnek egy asztalhoz a felek.
2022. november 7. 12:38 Ritkán látható versenyt hozott a New York-i maraton – videó A brazil Daniel Nascimento őrült iramban kezdett, de hiába futotta a verseny történetének leggyorsabb félmaratonját, 32 km-nél kidőlt. Végül az idei Boston Maraton-győztes, kenyai Evans Chebet nyert, a nőknél honfitársa, az első maratoniját futó Sharon Lokedi győzött.
2022. november 7. 12:28 Szijjártó Péter: készen állunk Ukrajnát támogatni, de... Közös uniós hitel felvételét nem támogatja a célra a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
2022. november 7. 12:01 Nagyerőműveknél vizsgálódott az energiahivatal A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az ellátásbiztonság érdekében folyamatosan felügyeli az erőművek tevékenységét. Munkatársaik minden évben végeznek helyszíni ellenőrzéseket – emlékeztetett hétfői közleményében a hivatal.
2022. november 7. 11:56 PSG–Bayern, Liverpool–Real Madrid, RB Leipzig–Man City pár is lesz a BL-nyolcaddöntőben Extra mérkőzésekkel indul majd a nemzetközi klubfutball a világbajnokság után. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a 2022-es döntő szereplői (Liverpool, Real Madrid) éppen úgy találkoznak, mint a végső győzelemre is esélyes PSG és Bayern játékosai. A három magyart foglalkoztató RB Leipzig – még Gulácsi Péter nélkül – a Manchester Cityvel találkozik majd.
2022. november 7. 11:49 Gaz dologra adta a fejét a fizetésével elégedetlen halsütödés A Siófoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki a balatoni szezonális munkája során erőszakkal szerezte meg kollégája pénzét.
2022. november 7. 11:32 Ferenc pápa: jobb vezetők a nők a férfiaknál A Vatikánban vezetői pozíciót betöltő nők szerepét méltatta Ferenc pápa újságírókkal beszélgetve a Bahreinből Rómába tartó repülőgép fedélzetén vasárnap.
2022. november 7. 11:20 A háború miatt új időpontra kerülhet a karácsony is Az ortodox egyház idén először engedélyezi híveinek, hogy december 25-én ünnepeljenek.
2022. november 7. 11:08 Halloweeni tömegtragédia: a felelősök megbüntetését ígéri a dél-koreai elnök Bocsánatot kért, és egyben a felelősök megbüntetését és a biztonsági intézkedések felülvizsgálatát ígérte hétfőn Jun Szok Jol dél-koreai elnök a halloweenkor történt, 156 ember halálát okozó szöuli tragédia miatt.
2022. november 7. 10:55 Tíz pirosig meg sem állt a bíró az argentín szuperkupa döntőjében – videó A Buenos Aires-i Racing Club együttese nyerte a labdarúgó argentin szuperkupát (Bajnokok Trófeája), miután a vasárnapi döntőben hosszabbítást követően 2–1-re legyőzte a Boca Juniors együttesét, de az összecsapás leginkább arról marad majd emlékezetes, hogy a játékvezető 10 piros lapot osztott ki a 120 perc alatt.
2022. november 7. 10:43 Ötszörösen körözött bűnözőre csapott le a TEK – videó Gödön bujkált, az ott bérelt családi házában fogták el a 42 éves H. Pétert.
2022. november 7. 10:32 Ahol az iszlám és a pénz diktál: Katar, a foci-vb házigazdája Mára úgy tűnik, a legkisebb gond volt az a katari vb-vel, hogy a sivatag közepén rendezik meg.
2022. november 7. 10:16 Vb-balhék: a santiagói ütközet – a történelem legbotrányosabb mérkőzése November 20-án kezdődik Katarban a labdarúgó-világbajnokság. Új sorozatunkban a vb-k történetének legnagyobb botrányait, titokzatos eseményeit idézzük fel. Ezúttal a már-már diplomáciai botrányt kavaró 1962-es Chile–Olaszország mérkőzést idézzük fel.
2022. november 7. 10:04 Lélektani határt lépett át a forint, aztán megtartotta magát 400 alá ment az euró–forint-árfolyam.
2022. november 7. 09:55 A 4iG csatlakozott az O-RAN szövetséghez A vezető távközlési vállalatok által alapított globális iparági szervezet célja a rádiókommunikációs hálózati rendszerek nyílttá és hatékonyabbá tétele.
2022. november 7. 09:45 Több a vendég, de a hazai kevesebbet alszik Szeptemberben vendégek száma 3,8, a vendégéjszakáké 1,3 százalékkal emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
2022. november 7. 09:31 Elon Musk: jaj a másokat megszemélyesítő Twitter-fiókoknak! A Twitter új tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója vasárnapi tweetjében azt ígérte, hogy figyelmeztetés nélkül örökre felfüggesztik azokat a fiókokat, amelyek anélkül személyesítenek meg valaki mást, hogy világosan jeleznék, parodizálási szándékkal teszik ezt.
2022. november 7. 09:15 PSZ: elegünk van a megfélemlítésből és az ígérgetésekből! A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete eredményváró bulit hirdetett a Szalay utcába, így valószínűleg nem csak a sztrájkbizottság lesz jelen az államtitkársággal való egyeztetésen.
2022. november 7. 09:10 Csőtörés után víz alatt a Hűvösvölgyi út egy része – videó Már dolgoznak a probléma elhárításán.
2022. november 7. 08:56 Van már olyan, hogy igazi művér Néhány kanálnyi mennyiséget kaptak a kutatás résztvevői, hogy kiderülhessen, miként viselkedik a mesterséges vér szervezetükben. Mi lesz ezek után a véradásokkal?
2022. november 7. 08:45 Lépéskényszerben a cégek: kilőttek a nettó bérigények Az energiaválság következtében olyan változások érik a munkaerőpiacot Magyarországon, amihez hasonlót még a pandémia idején sem tapasztaltak a szakértők, jelenleg ugyanis senki nem tudja megjósolni, pontosan meddig tart az árak emelkedése.
2022. november 7. 08:33 Biden a kulisszák mögött tárgyalásokra bátorítja Zelenszkijt A Washington Post szerint a Biden-kormányzat a kulisszák mögött arra sürgeti Kijevet, hogy mutasson készséget a Moszkvával való tárgyalásokra. Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök bedobta, hogy Ukrajna más országok területeit „örökölhette meg” a Szovjetunió bukása után.
2022. november 7. 08:16 Sorsolástól Real Madridig - sport a tévében Magyarként hosszú-hosszú évek után először van mi miatt izgulni ilyen UEFA-napon.
2022. november 7. 08:05 Elsöprő erejű válaszra készül Észak-Korea Válaszul az előző héten tartott amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatokra.
2022. november 7. 07:52 40 év, 40 történet: a Zsidai Csoport múltja, jelene és jövője – 1. rész Október 21-én a Pierrot és ezzel együtt a Zsidai Gasztronómiai Csoport 40 éves lett. Rengeteg eseményt, találkozást és történetet rejt ez a 40 év. Ebbe enged betekintést 8 részes sorozatunk.
2022. november 7. 07:40 Épp a vb előtt sérül meg Lionel Messi? Achilles-ínja begyulladt, az orvosok nem engedik pályára lépni.
2022. november 7. 07:29 Európa a világ leggyorsabban melegedő régiója Az elmúlt harminc évben a Föld egyetlen területe sem forrósodott olyan ütemben, mint kontinensünk.
2022. november 7. 07:18 Íme minden idők legnagyobb lottónyereménye, ki kéri? A világon minden idők legnagyobb lottónyereménye vár gazdára az Egyesült Államokban, miután a Powerball jackpot a szombat esti sorsoláson sem talált gazdára.
2022. november 7. 07:01 Eljött Giorgia Meloni első nagy erőpróbája – menekülthajók a Földközi-tengeren Az új olasz kormány egyelőre kitart azon beígért politikája mellett, hogy nem enged olasz területre engedély nélküli menekülteket, ám humanitárius okokból kész segítséget nyújtani a partjaihoz érkező mentőhajókon lévő betegeknek és kiskorúaknak. Ezt követően azonban a hajókat visszairányítják a nemzetközi vizekre.
2022. november 7. 06:49 Félidős amerikai választások - A legnagyobb nevek már a sűrűjében Joe Biden hivatalban lévő és három korábbi amerikai elnök is kampánykörútra indult a hétvégén a félidős választások hajrájában.
2022. november 7. 06:39 Kapitányi morgolódás: "megértem, ha valaki bizonytalan, de az egész csapat?" Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint csodának kell történnie ahhoz, hogy a magyar női kézilabda-válogatott elérje a kitűzött célt, és a legjobb nyolc között végezzen az Európa-bajnokságon.
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások