Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.42
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
A győri Széchenyi István Egyetem 14 milliárd 250 millió forintos állami támogatásból megvalósult Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának (FIEK) három épülete az avatás napján, 2019. június 25-én.
Nyitókép: A győri Széchenyi István Egyetem 14 milliárd 250 millió forintos állami támogatásból megvalósult Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának (FIEK) három épülete (MTI/Krizsán Csaba)

Elhunyt a legendás győri professzor

Kovács Ferenc 78 éves volt. A nyugalmazott egyetemi tanár, az Universitas-Győr Alapítvány kuratóriumának alapító tagja volt.

Dr. Kovács Ferenc pályakezdő egyetemi oktatóként a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen dolgozott.

Az 1990-ben széles körű összefogással létrehozott, az egyetemmé válás konkrét programját készítő, szervező Universitas-Győr Alapítvány szakmai és pénzügyi hátterét akkori kormányzati vezetőként, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkáraként az országos szállítási, logisztikai, hírközlési cégek bevonásával támogatta.

A kuratórium karakteres véleményt megfogalmazó tagjaként két évtizeden keresztül alakította az Universitas-Győr Alapítvány tehetséggondozó, szellemiséget fejlesztő, támogató programját - idézi a gyászjelentést a Kisalföld.

Kovács Ferenc vezető szerepet vitt a győri közlekedésmérnöki képzés megújításában. Közlekedéstan egyetemi jegyzete, előadásai, lobbizásai a győri közlekedésmérnök képzés szakmai kiteljesedését szolgálják napjainkban is.

Dr. Kovács Ferenc 2013-ban nyugállományba ment, de oktatási, tudományos, koordináló munkájával továbbra is részt vett az Egyetem életében. Kollégái, hallgatói nyitott, kiváló felkészültségű, logikus és gyakorlati gondolkodású, a teljesítményt, a tanulmányokat és a plusz érdeklődést mindig támogató, jó kedélyű, tekintélyes professzort gyászolnak.

Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Az Európai Bizottság szerint Andrej Babiš cseh miniszterelnök továbbra sem rendezte megnyugtatóan vagyoni helyzetét összeférhetetlenségi szempontból, ez derül ki a Transparency International csehországi szervezetének májusban benyújtott beadványára adott brüsszeli válaszból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában. A szervezet Andrej Babiš lemondását követeli.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×