Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
325.16
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: bajahangja.hu

Egyedülálló sportcsarnok épült Baján

Az egész évben biztosított jégfelülethez 21 kilométernyi hűtővezetéket fektettek le az INETON által kivitelezett fejlesztésben, a telepített technológia az épület fűtését és hűtését egyaránt támogatja.

Szeptember 18-án átadták a Bajai Jég- és Szabadidő Csarnokot. A beruházásban egy 2500 négyzetméter alapterületű, kétszintes, a hokimeccsek alatt 210 ülőhelyes, napelemes csarnok jött létre – számolt be a magyarepitok.hu.

A 2021 szeptemberében elkezdett munkák 2023 tavaszán zárultak, a próbaüzem után május végén zajlott a műszaki átadás-átvétel – tudta meg a szakportál a kivitelező INETON Kft. környezetvédelmi projektvezetőjétől. Kulik Zoltán elmondta, hogy a 10 méteres belmagasságú jégcsarnokot szociális helyiségekkel, többek közt büfével, öltözőkkel, orvosi szobával építették fel. „Emellett az épület körül többek közt a járda és a 41 férőhelyes parkoló, valamint a beközlekedő út térköves kialakítása is a feladatok között szerepelt” – tette hozzá. Mindezeken túl az épület tetőfelületére egy 50 kW-os napelemrendszert telepítettek.

magyarepitok.hu/INETON Kft.
magyarepitok.hu/INETON Kft.

A projektvezető tájékoztatása szerint a jégcsarnok elsődleges funkciója a jégkorcsolya-pálya, ami által a helyi hokicsapat edzéseinek és mérkőzéseinek ad otthont, napi négy-öt alkalommal.

„A csarnok méretei ugyanakkor lehetővé teszik a nemzetközi jégkorong-mérkőzések lebonyolítását is”

– tette hozzá. „Mindezeken túl koncertek, egyéb rendezvények vagy akár száraz edzések is tarthatóak a csarnokban, miután a pálya körül létesített palánkrendszer és a köré telepített gumiszőnyeg bonthatóan lett kialakítva. (…)”

A pályatest hűtéséhez több mint 21 kilométernyi hűtővezetéket fektettünk le a hűtőbeton vasbeton szerkezetébe”

– ismertette Kulik Zoltán. A rendszer hűtőkörébe 14 köbméternyi glykolt töltöttek fel hűtőközegként. „A 3-4 centiméter vastag jég kialakításához mínusz 8 fokos hűtőközeget kell keringtetni” – közölte.

A hűtőbetonnal kialakított pályatest alatt 16 centiméter vastagságú XPS hőszigetelést helyeztek el, ezáltal a mínusz 8 fokon tartott, szivattyúkkal keringtetett hűtőközeg a hideget csak a csarnok irányába továbbítja. „A lehűtött beton felületén a palánkkal körbevett pályán a folyamatos vízterítés mellett könnyen kialakítható a korcsolyázáshoz szükséges 3-4 centiméter vastagságú jégréteg” - magyarázta a projektvezető.

A gazdaságosság jegyében a fent leírt hűtő technológia a jégcsarnokhoz tartozó szociális épület hűtését is ellátja. Az épület automatikai rendszere ugyanakkor a hűtő berendezés hulladékhőjét az épület téli fűtésére használja fel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×