Megzavarták Vona Gábornak, a Jobbik elnökének kedd délutáni orosházi utcafórumát, a rendőrök intézkedtek - számolt be az MTI fotósa a helyszínről.
Elmondása szerint az esemény kezdete után két ember jelent meg fejkendőben, csadorra hasonlító öltözékben. Fölállítottak egy kisebb paravánt, amelyre az "Imaszőnyeg kapható" szöveget írták.
Magukkal hoztak egy magnót, amelyet be akartak kapcsolni, de ezt a rendőrség nem engedte. Szinte azonnal közbeléptek a rendőrök, igazoltatták, majd elvezették őket - tette hozzá a fotóriporter.
Jelezte: az eset mintegy tizenöt méterre történt onnan, ahol Vona Gábor beszélt, és amíg tartott, mindenki a rendőri intézkedésre figyelt.
Orosháza, 2018. március 13. Rendőrök igazoltatnak két embert, akik fejkendőben és csadorra hasonlító öltözékben jelentek meg Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje orosházi utcafórumán 2018. március 13-án. MTI Fotó: Rosta TiborOrosháza, 2018. március 13. Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a párt orosházi utcafórumán 2018. március 13-án. Mellette Szabó Ervin, a Jobbik Békés megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje. Az esemény kezdetén két ember jelent meg fejkendőben, csadorra hasonlító öltözékben, a rendőrök igazoltatták, majd elvezették őket. MTI Fotó: Rosta TiborOrosháza, 2018. március 13. Rendőrök vezetnek el két embert, akik fejkendőben és csadorra hasonlító öltözékben jelentek meg Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje orosházi utcafórumán 2018. március 13-án. MTI Fotó: Rosta Tibor
Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.
Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
Szerda reggel a devizapiacon továbbra is a kivárás dominál, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai inflációs-növekedési kilátások együtt dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugodt kereskedés átcsap-e erősebb volatilitásba.