Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.31
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Szlovák Kormányhivatal

Robert Fico kívánt valamit Ukrajnának

Robert Fico szlovák miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ungvári találkozóját mindkét fél fontosnak és eredményesnek nevezte, noha több kérdésben eltérően látják a helyzetet.

Robert Fico hangsúlyozta, hogy Szlovákia jó szomszédi és baráti kapcsolatokat kíván Ukrajnával, valamint igazságos békét, mielőbbi fegyverszünetet és európai perspektívát. Mint mondta, kis országként Szlovákia nem tud döntő szerepet játszani a háború lezárásában, de minden olyan kezdeményezést támogat, amely a béke felé vezet. A szlovák kormányfő szerint fontos, hogy a felek tiszteljék és meghallgassák egymást, akkor is, ha nem mindenben értenek egyet.

Volodimir Zelenszkij a tárgyalásokat tárgyilagos hangvételűnek nevezte, és kiemelte: önmagában is jelentős, hogy a párbeszéd létezik, és a jövőben folytatódni fog. Az ukrán elnök a közösségi médiában arról számolt be, hogy tájékoztatta Robert Ficót a „tettre készek koalíciójának” párizsi találkozójáról, valamint Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetéséről is. Mint mondta, ezek a tárgyalások a béke előmozdítását, Ukrajna biztonságának garantálását és Európa biztonsági rendszerének megerősítését szolgálják, és Szlovákia sem marad ki belőlük.

A megbeszélések egyik központi témája az energetika volt. Zelenszkij kijelentette: az orosz kőolajnak és földgáznak nincs jövője Európában, és hangsúlyozta az energiafüggetlenség fontosságát. Fico ezzel kapcsolatban elismerte, hogy a Barátság kőolajvezeték legitim célpontja lehet az ukrán hadseregnek, ugyanakkor figyelmeztetett: minden ilyen támadás Szlovákiának is kárt okoz, hiszen része a nemzetközi energiahálózatnak. A szlovák kormányfő leszögezte, hazája nem akar része lenni semmilyen energetikai játszmának, és minden döntést a szlovák szuverenitás érdekeinek megfelelően hoz meg.

A vezetők egyetértettek abban, hogy Ukrajna és Moldova közösen haladjon tovább az Európai Unió felé vezető úton. Fico felajánlotta Szlovákia tapasztalatait az uniós csatlakozás folyamatában. Zelenszkij hozzátette: nemcsak a politikai, hanem a gazdasági, energetikai és infrastrukturális együttműködés is fontos a két ország számára, mert ezek erősítik a régió stabilitását.

A két fél abban is megállapodott, hogy folytatják az intézményesített együttműködést: október 20-án Szlovákiában kerülhet sor a két kormány negyedik együttes ülésére. A találkozón a szlovák delegáció tagja volt Denisa Saková miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter, valamint Juraj Blanár külügyminiszter. Az ukrán elnököt Julija Szviridenko miniszterelnök kísérte.

Robert Fico a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Szlovákia és Ukrajna kapcsolatai jobb és minőségibb jövőre vannak ítélve, még ha vannak is vitás kérdések. Zelenszkij szerint a mostani egyeztetésnek hozadéka van, és mindkét fél számára fontos, hogy a párbeszéd fennmaradjon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×