Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Pixabay

Rajtaütésszerű házkutatást tartottak a szlovák elit egység volt vezetőjénél

A szlovák rendőrség megpróbálta letartóztatni a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA korábbi igazgatóját, Branislav Zuriant. A nyomozók a magas rangú rendőrtiszt poprádi lakásában tartottak rajtaütésszerű házkutatást, de korábbi főnöküket nem találták otthon, mivel külföldre utazott. A szlovák rendőrség különleges egységének volt vezetője nem tud arról, hogy bűncselekményt követett volna el, és azt üzente, hajlandó az együttműködésre.

Branislav Zurian május 15-én, szombaton jelentette be, hogy távozik a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség igazgatói posztjáról, ma pedig már gyanúsítottként tekintenek rá egykori beosztottjai. A pozsonyi kerületi ügyészség megerősítette, hogy büntetőeljárást indított a NAKA volt igazgatója ellen, de hogy konkrétan milyen ügyben, azt már nem fedték fel. „Csak annyit tudok mondani, hogy az eljárást a pozsonyi kerületi ügyészség indította a szóban forgó személy ellen, több bűncselekmény elkövetésének ügyében” – tájékoztatott Matej Zakovič, az ügyészség szóvivője.

A rendőrség belső ellenőrzése pénteken reggel folytatott házkutatást az elit rendőr poprádi lakásában és egyidejűleg a fővárosban található szolgálati lakásában is, Branislav Zuriant azonban

egyikben sem lelték, mert külföldön tartózkodik. A razziáról viszont értesült, és nem érti, miért keresik őt a nyomozók.

„Nem tudom ennek az okát” – nyilatkozta a szlovák közrádiónak Branislav Zurian, aki nem árulta el, melyik külföldi országban tartózkodik. Elmondta ugyanakkor, hogy hajlandó az együttműködésre, és amint hazatér Szlovákiába, jelentkezni fog a rendőrségen. „A PCR-teszt eredményére várok, majd visszatérek Szlovákiába, ebbe a néhány politikus által demokratikusnak mondott országba” – tette hozzá a NAKA volt főnöke.

Branislav Zurian 25 évig dolgozott a rendőrség kötelékében. A NAKA éléről múlt szombaton állt fel. Pár nappal korábban büntetőfeljelentést tett a Szlovák Titkosszolgálat volt igazgatóhelyettese, Boris Beňa ellen, akit még tavaly decemberben vett őrizetbe a rendőrség korrupció gyanújával. A Hospodárske noviny című gazdasági napilap szerint Branislav Zurian saját maga kérte, hogy mentsék fel a pozíciójából. Döntését nem kívánta megmagyarázni, csupán annyit mondott, hogy így érzi helyesnek. Márciusban viszont még úgy nyilatkozott, hogy nem szándékozik távozni a posztjáról. Akkor úgy fogalmazott, becsületes rendőrnek érzi magát, aki a bűnüldözésnek szentelte az életét.

Szlovákiában a tavaly márciusi kormányváltás után megtartott rendőrségi akciók keretében már tucatnyi befolyásosnak tartott személyt – köztük gazdasági szereplőket, bírókat, korábbi álamtitkárokat, ügyészeket, titkosszolgálati és pénzügyi vezetőket és két egykori országos rendőrparancsnokot is – őrizetbe vettek. Az elkövetők bűne a legtöbb esetben ugyanaz:

közpénzekkel és hivatali jogkörrel való visszaélés és korrupció.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×