Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Tízezreken segít a kormány

Élelmiszercsomagot osztogat az állam az anyagi szükséghelyzetben élőknek Szlovákiában. Az alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagokat augusztus végéig kapják meg a rászorulók. A csomagok szétosztásában jótékonysági szervezetek segédkeznek.

A Munka- Szociális- és Családügyi Központ megkezdte az élelmiszercsomagok szétosztását, melyeket közel 50 ezer szükséghelyzetben élő emberhez juttatnak el. A csomagok többek közt lisztet, tésztát, cukrot és húskonzerveket tartalmaznak. A program – melynek célja a legszegényebb rétegek támogatása – öt hétig tart, és a tervek szerint ősszel újabb csomagokat osztanak majd szét.

Marián Valentovič a Szociális Központ vezérigazgatója elmondta, a 2013-as statisztikai adatok alapján Szlovákia lakosságának közel 20 százalékát veszélyeztette a szegénység, ami több mint 1 millió embert jelent.

Jana Lukáčová a központ munkatársa irodavezetője arról tájékoztatott, hogy közel 103 ezer csomagról van szó, melyet több mint 49 ezer egyedülálló személy és család kap meg. Az egyedülállók egy csomagot, míg a gyermekes családok kettő, de akár öt csomagot is kaphatnak attól függően, hány gyermeket nevelnek.

A csomag, melynek értéke 34 euró, gyorsfogyasztásra és főzésre alkalmas ételeket is tartalmaz. A legtöbb csomagot a Rimaszombati, a Tőketerebesi, a Kassai és a Rozsnyói járásban osztják szét. Októberben és novemberben várhatóan újabb csomagokat osztanak majd szét a Szlovák Vöröskereszt és a Szent Erzsébet Karitatív Szervezet, valamint a Szlovák Katolikus Karitász segítségével. Ekkor viszont már nemcsak élelmiszert, hanem higiéniai eszközöket is raknak a csomagba.

Nem ez az első eset, hogy Szlovákia bekapcsolódott az élelmiszersegély programba, ám az első, 2012-ben tett próbálkozás Iveta Radičová kormánya alatt botrányba fulladt. Akkor a mintegy 88 ezer ember hiába várta a megígért támogatást, több ezer tonna liszt tűnt el, a felelősöket pedig azóta sem találják.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×