Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Megtalálták a rák Achilles-sarkát

A londoni egyetem kutatói a rákdaganatok sejt-összetételét tanulmányozva reményeik szerint megtalálták a tumorok Achilles-sarkát, azaz legmegtámadhatóbb pontját, hogy a beteg saját immunrendszere vehesse fel a harcot a kóros elváltozás ellen. Minden egyes esetre egyéni gyógymódot kell majd kidolgozni. Az eljárás bonyolult és még két évbe telhet, amíg alkalmazni lehet.

A londoni egyetem University College részlegének rákkutatói jelentették be a nagy reményekre jogosító felfedezést, miszerint immár tudható, hogy mely pontján lehet sikerrel megtámadni egy-egy rákdaganatot a szervezet immunrendszerének aktivizálása érdekében.

Ilyesmivel már jó ideje próbálkoztak az onkológusok, de a legtöbb rák-vakcina hatástalannak bizonyult. A felfedezés lényege abban rejlik, hogy ezután megjelölhető a pont, ahol az immunrendszer, DNS-analízist követően, elkezdheti a működését.

A ráktumor sejtösszetétele igen vegyes, a daganat olyasféleképpen fejlődik ki, mint egy fa, amely ágakat növeszt. Most megállapítható, hogy a burjánzó sejtekhez miféle proteinek tapadnak. Ezeket kell azonosítani és kezelés alá venni, minden egyes betegnél másként.

Az egyik lehetőség, hogy a beteg számára testre szabott vakcinát állítanak elő, és az immunrendszerét beszabályozzák, hogy ezt felfedezze. A másik módszer szerint megkeresnék azokat az immunsejteket, amelyek már támadják a káros kinövéseket, ezeket kivonnák, laboratóriumi eljárással felszaporítanák, majd visszahelyeznék őket a szervezetbe.

Még két évbe telhet, amíg az eljárást kidolgozzák, és sajnos az alkalmazása nem lesz olcsó.

Az immunoterápia gyorsan fejlődik - kommentálják a felfedezést szakértők. Hozzáteszik, hogy az új felfedezés szép tudományos eredmény, de ne higgyük, hogy ezzel máris végső csapást mértünk a rákbetegségre. Egyelőre még állatkísérletek sem történtek. De kétségtelenül hozzájárul az immunoterápiás gyógyszerek fejlesztéséhez, és ezek sok esetben már sikeresen eltüntettek tumorokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×