Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Ukrajna lesz a kísérleti nyúl?

Népszavazással tiltakozna az EU-ukrán társulási egyezmény ellen egy holland honlap. A szatirikus weboldal többszázezer aláírást gyűjtött össze és ez alapján kérheti a referendum kiírását. A ötletgazdák szerint a hollandokat nem kérdezték meg: akarják-e az EU további bővítését.

Úgy látszik, Ukrajna lehet a kísérleti nyúl egy EU-ellenes holland weboldal kampányában.

A GeenStilj című szatirikus oldal gazdái és az az úgynevezett Polgárok EU-Bizottsága azt állítják, hogy már 440 ezer aláírást, azaz a szükségesnél 140 ezerrel többet gyűjtöttek össze ahhoz, hogy népszavazást írhassanak ki az Európai Unió Ukrajnával kötött társulási szerződéséről.

2013-ban ez az Európai Unió által javasolt és Moszkva által hevesen bírált szerződés robbantotta ki az Euromajdan tiltakozómozgalmat Kijevben.

2014-ben az események elvezettek Janukovics ukrán elnök megbuktatásához, a Krím Oroszországhoz való csatolásához és a többezer halottat követelő Kelet-Ukrajnai harcokhoz.

Hollandia számára fájdalmas módon a halottak között ott volt az a közel kétszáz holland állampolgár is, aki a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj repülőgép utasa volt.

Az euroszkeptikus és szatirikus hangvételű holland oldal ennek ellenére az ukrán társulási szerződés ellenzésével akar üzenni Brüsszelnek.

Viszont még ha ki is írják a népszavazást, az csak konzultatív jellegű lesz és nem idézheti elő a kormánypolitika módosítását.

Hollandia az EU elődjének alapítói között volt, de az utóbbi időben már kevésbé lelkesedik a további bővítés iránt. Ennek hátterében a közép- és kelet-európai országok csatlakozása és a radikális jobboldali Szabadságpárt megerősödése áll.

A 44. legnépszerűbb holland oldalként ismert GeenStijl szerint az Ukrajnával végül 2014-ben megkötött társulási szerződés jelentős lépés az ország EU-tagsága felé.

Az egyezmény értelmében az unió gazdasági segélyt nyújt Ukrajnának, cserében gazdasági és politikai reformok bevezetéséért.

"Megkérdeztek bármikor is arról, hogy akarod-e az EU ilyesfajta bővítését?" - teszi fel az oldal a kérdést.

Az aktivisták korábban "provokatívnak" és a hollandok és ukránok jólétét fenyegető megállapodásnak nevezték az EU-Ukrajna szerződést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

A tengerszint emelkedése lehet az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban – figyelmeztet a város megbízásából készült, a világörökségi helyszínre vonatkozó felkészülési és kockázatkezelési terv, amelyet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete készített. Az alelnököt, Ürge-Vorsatz Diánát az InfoRádió kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×