Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Karcsúsít a Lufthansa

A Lufthansa belső reformokra készül. A cég elnöke bejelentette, hogy megválik számos vezető munkatársától, átalakítja a feladatköröket és felértékeli a Lufthansa fapados járatait, hogy ezek még eredményesebben vehessék fel a versenyt a két legfontosabb vetélytárssal, a Ryanairrel és az Easyjettel. A reform célja évente legalább fél milliárd euró megtakarítása.

A bírósági döntés alapján félbeszakított 13. pilótasztrájk után a Lufthansa ezúttal a légitársaság átalakítására tett közleményével hívta fel magára az érdeklődését.

A cég elnöke nagyszabású takarékosság céljából reformtervet jelent be. Carsten Spohr elmondta, hogy a Lufthansa kereken ezer vezető beosztású alkalmazottja közül legalább 150-től rövidesen megválik, az eddigi feladatköröket hatékonyabbá teszi és felértékeli a fapados leányvállalatát, az Eurowingset. 

A reform célja évi 500 millió euró megtakarítása. Carsten Spohr utalt arra is, hogy a légitársaság a jövőben három pillérre épül: az egyik felöleli a három hagyományos légiforgalmi céget, a Lufthansát, és két leányvállalatát az Austrian Airlines és a svájci Swisset; a másik: a két fapados cég, az Eurowings és a Germanwings, a harmadik pillér pedig a technikai feladatokat és a fedélzeti gasztronómiát biztosító részleg. 

A Lufthansa 640 utas- valamint teherszállító gépének műszaki karbantartását jelenleg 70 százalékban saját technikai személyzet biztosítja, de a reformok bevezetése után ezt a feladatkört csaknem teljes mértékben belső erőkből szeretnék ellátni, ami szintén komoly megtakarítást jelent majd.

A legnagyobb európai légitársaság a tavasz óta igencsak nyereségesen működik, amiben az utaslétszám jelentős emelkedése mellett fontos szerepet játszik a kerozin árának csökkenése is.

Carsten Spohr ezzel kapcsolatban úgy vélte, minden ok megvan arra, hogy a Lufthansa idei nyeresége eléri a régóta remélt másfél milliárd eurót, annak ellenére, hogy a pilóták sztrájkjai közel 200 millió euró veszteséget jelentettek a cégnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×