Infostart.hu
eur:
392.58
usd:
339.79
bux:
123063.8
2026. március 20. péntek Klaudia

Elhunyt a milliárdos totófőnyeremény elherdálója

1961-ben mai értékére átszámítva körülbelül egymilliárd forintnak megfelelő, rekordösszegű totó főnyeremény ütötte egy huszonöt éves, csinos angol gyári munkásnő markát. A néhány napja immár 79-évesen elhunyt Viv Nicholson, a hatalmas összeg kézhezvétele után mániákus költekezésbe kezdett, "Költs! Költs! Költs" felkiáltással szórta szét a könnyen jött pénzt. Hármas jelszavából közgazdasági fogalom lett, szomorúan végződő történetéből pedig musical.

Az 1960-as évek Beatles-előtti korszakában a rekord totófőnyeremény révén egyik napról a másikra multimilliomossá vált fiatal, szőke angol munkásasszony igazi tévéceleb lett. A hirtelen meggazdagodás és a reá irányuló közfigyelem kulturális sokk volt számára, azt hitte, hogy egy felsőbb társadalmi réteg tagja lett. Annyi bizonyos, hogy a régi barátai, néhány nagy közös ivászat után elidegenedtek tőle. A férjét hamarosan sírba vitte az ital, az egyik új luxusautójuk, az ezüstszürke Chevrolet kormánykereke mögött halt meg. A másik kocsival, egy rózsaszín Cadillac-kal, ő maga járt, amint megtanult vezetni.

Vett magának egy kis modern, kertes családi házat, bundákat, ékszereket, cipőkből egyszer egy ültében tizennégy párat. Amig élt a férje, egzotikus, távoli üdülésekre utaztak, új ismerőseikkel hajnalig tartó pezsgőpartikat rendeztek. Aztán rátört a magány, egész nap tévézett vagy a pénzsegélyt kéregető leveleket olvasta. Két ízben kísérelt meg öngyilkosságot.

Amikor a pénze veszélyesen fogyni kezdett Egy kiadó tanácsára megírta a memoárjait, Spend, Spend, Spend azaz Költs! Költs! Költs! címmel, ebből készült a színpadi zenés játék. Ez újból sokat hozott konyhára, de ezt is sikerült hamar elverni. Még háromszor ment férjhez. Az egyik férje alkoholmérgezésben halt meg, a másik kábitószer túladagolásban, a harmadik két hét után megszökött. Vivian Nicholson csúf kis sorházban halt meg, egy kormos gyárépület árnyékában, élete vége felé belépett a Jehova tanúi közé, így legalább az alkohol-problémája megoldódott, nem ihatott. Öt nagy szekrényben őrizte az 1960-as években összevásárolt gyönyörű ruháit, ezeket nézegette nagy nosztalgiával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen” – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban.

Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Orbán Viktor szerint „azt remélik az EU-csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz”, olyanok jutnak hatalomra, akik mindent megtesznek, amit Brüsszel kér. A miniszterelnök szerint április 12-én lesz majd a második csata.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×