Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ingyenes lesz a vonatközlekedés Szlovákiában

A gyerekek, a diákok, a 26 évnél fiatalabb egyetemi hallgatók és a nyugdíjasok ingyen utazhatnak a vonaton Szlovákiában november közepétől. A kedvezményt a kormány új pénzügyi, gazdasági és szociális csomagjának keretében vezetik be.

A közlekedési minisztérium kapta feladatul a vasúti kedvezményrendszer kidolgozását. Mivel a jövő évi költségvetés sarokszámai már ismertek, és parlamenti megvitatásra várnak, azt is tudni, hogy erre a célra 13 millió eurót különített el a kabinet. A vasúti személyforgalomra előirányzott tételt 205 millióról 218-ra emelték meg. A költségvetés tervezete számol a ráfordítandó összeggel, és a kedvezmények bevezetésének ígért időpontját is képesek lesznek betartani. A döntést maga Robert Fico miniszterelnök jelentette be.

"Intézkedtünk annak érdekében, hogy november 17-től biztosítsuk a tanulók 15 éves koráig, a középiskolai diákok és felsőoktatási intézmények hallgatóinak 26 éves koráig tartó ingyenes vasúti közlekedését, valamint a 62. életévüket betöltőknek és a nyugdíjasoknak az ingyenes vasúti közlekedését" - mondta a szlovák kormányfő.
Az intézkedés célja, hogy bizonyos mértékig tehermentesítsék az iskolaköteles és továbbtanuló gyermekek családjait, és döntésük segíthet a nyugdíjasokon is. A határozat csupán a vasúti közlekedésre vonatkozik.

A közlekedési tárca elképzelése szerint a kedvezmények bevezetése után növekedhet az utasszám, ezért egyes vonalakon megerősítik a járatok számát, vagy új járatokat indítanak. A minisztérium az állami vasúttársasággal és a Komárom-Pozsony szakaszon közlekedő cseh magánvállalattal, a Regiojettel egyezett meg. A kedvezmény másodosztályon érvényes. Nem vonatkozik a nemzetközi IC, az EC vonatokra, valamint azokra a járatokra, melyeket az egyes társaságok saját költségükön, állami dotáció nélkül működtetnek. A kormány további engedményeket kíván foganatosítani a munkába vonattal közlekedők számára, akiknek 50 százalékos kedvezményt ajánlana fel.

A Közlekedési és Gazdasági Intézet bírálja a kabinet intézkedését. Szerintük a kormánynak az ingyenes vasúti közlekedés helyett inkább a közlekedés integrálására és harmonizációjára kellene törekednie, mégpedig úgy, hogy egységes menetjegyet vezet be minden tömegközlekedési eszköz esetében, s a kedvezményeket az együttes rendszer keretén belül valósítja meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×