Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Csökkent a vadon élő állatok száma

Az emberiség ma annyit fogyaszt, hogy másfélszer ekkora bolygóra lenne szükség ahhoz, hogy a források újra tudjanak termelődni - állítja egy új jelentés, amely szerint az utóbbi 40 évben a Föld vadon élő állatainak fele halt ki vagy pusztította el azokat az ember.

A WWF, a Világ Vadvédelmi Alap kampányszervezet és a Londoni Zoológiai Társaság szerint az élettér zsugorodása, a vadászat és a környezeti ártalmak miatt az elmúlt 40 évben a világ vadon élő állatainak fele pusztult el.

"Ha a londoni állatkert állományának fele hullana el, akkor az vezető hír lenne" - mondta Ken Norris professzor, a Londoni Zoológiai Társaság tudományos vezetője. "Ez történik azonban a vadonban és ennek a mi választott életformánk az oka" - mondta.

Mike Baratt, az Élő Bolygó című tanulmány elkészítésében résztvevő másik szervezet, a WWF tudományos igazgatója azt hangsúlyozta, hogy sokkal jobban kell védeni az erdőket, energiát és élelmiszert pedig csak fenntartható módon szabad termelni.

A szerzők 3 ezer vadon élő állatfaj 10 ezer populációját elemezték és az adatok felhasználásával hozták létre az úgynevezett Élő Bolygó Indexet.

"A FTSE 100-as tőzsdeindexről már hallottunk, de a legfontosabb mutató a fajok és ökorendszerek mutatója. Ha sikerül megállítanunk ennek esését, akkor fenntartható módon élünk majd" - fejtegette Jonathan Baillie, a Londoni Zoológiai Társaság konzervációs igazgatója.

Ha nem, akkor a forrásokért folyó harc világszerte konfliktusokhoz vezet majd - tette hozzá.

Az Élő Bolygó tanulmány egy második indexet is említ, amely azt méri, hogy az emberiség milyen ütemben éli fel a bolygó forrásait. Jelenleg több fát vágunk ki, mint amennyi visszanő, nagyobb ütemben fogjuk ki a halat a tengerből, mint ahogy az állomány újra tud termelődni és több vizet veszünk ki a folyókból és tározókból, mint amennyi csapadék azokat feltölti.

A jelentés következtetése az, hogy az emberiségnek a jelenlegi fogyasztása mellett másfélszer akkora bolygóra lenne szüksége, hogy a világ természeti forrásai egyensúlyban maradjanak.

A két szervezet azt állítja, hogy a legtöbb vadon élő állat az édesvízi környezetből, így a folyókból tűnt el - 1970 óta 75 százalékkal csökkent a számuk. Mindennek oka szerintük a folyók szabályozása és a világszerte található 45 ezer nagy gát.

A szárazföldön élő állatok száma a tanulmány szerint 1970 óta 40 százalékkal esett vissza: különösen az elefántok, teknősök és kígyók száma csappant meg. Az aktivisták szerint az élelmiszerimport miatt a gazdag országok "kiszervezik" a vadvilág pusztítását a szegényebb országoknak, azaz míg otthon védik a környezetet, addig a külföldi mezőgazdasági termékek fogyasztásával máshol pusztítják a vadállományt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×