Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
320.33
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Árnyék vetül Ankara és Berlin viszonyára

A Németországban élő törökök csúcsszervezetének vezetője szerda reggeli tévé-nyilatkozatában helyeselte a német elnök Ankarában elhangzott beszédét, amelyben kendőzetlenül bírálta a sajtószabadság megnyirbálását és az igazságszolgáltatás befolyásolását célzó intézkedéseket. Joachim Gauck kijelentését a török miniszterelnök az ország belügyeibe történt beavatkozásnak minősítette és parlamenti felszólalásában gúnyos szavakkal illette. Az ügy erősen beárnyékolja Ankara és Berlin kapcsolatát.

A német államfő háromnapos hivatalos törökországi látogatásán elismeréssel nyilatkozott a szíriai menekültek befogadására hozott ankarai rendelkezésekről. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy Törökország egy napon az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon.

Joachim Gauck körútja során azonban a negatív jelenségek ostorozásától sem riadt vissza. Így az ankarai egyetem diákjai előtt mondott beszédében érthetetlennek nevezte, hogy Erdogán kormánya a nemrég tartott helyhatósági választáson aratott komoly győzelme után miért tartotta szükségesnek a beavatkozást az igazságszolgáltatás ügyeibe. Határozottan kifogásolta a sajtószabadságot és a vélemény-nyilvánítás korlátozását célzó intézkedéseket is. Álláspontját nem titkolta a török államfő, Abdullah Gül előtt sem.

Joachim Gauck éppen hazaindulására készült, amikor Erdogán miniszterelnök az ankarai törvényhozásban az ország belügyeibe történt durva beavatkozásnak nevezte a német elnök kijelentéseit. Pártjának képviselői tapsviharral fogadták Erdogán gúnyos megjegyzését, amelyben azt állította, hogy Gauck még ma is papnak képzeli magát, aki prédikálhat a szószékről.

Berlinben eddig nem kommentálták Erdogán kijelentéseit, de a német sajtó egybehangzóan elismeréssel ír az egykori bátor kelet-német polgárjogi aktivista, Joachim Gauck ankarai kiállásáról az alapvető emberi jogok mellett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×