Infostart.hu
eur:
387.26
usd:
335.66
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Véghajrában a szlovák elnök-jelöltek

Finisel az elnökválasztási kampány Szlovákiában. A hétvégén két tévévitában is részt vett az államfőválasztás második fordulójába bejutott Robert Fico jelenlegi kormányfő és Andrej Kiska polgári jelölt.

A közrádió épületében csapott össze a március 15-i első fordulóban két legtöbb szavazatot begyűjtött jelölt a hétvégén. Az egyórás vitát egy időben sugározta a szlovák köztévé és rádió. Elsőként az ukrán helyzettel kapcsolatban kaptak kérdést a vitapartnerek. E téren mindketten egyetértettek abban, hogy a Krím félsziget annektálásával Oroszország nemzetközi jogot sértett.

Kölcsönös vádaskodásba Koszovó témájánál torkollt a vita. Robert Fico álláspontja szerint aki elismeri Koszovó függetlenségét, az egyben Szlovákia területi egységét veszélyezteti. Ellenfele erre azt felelte, hogy Szlovákián kívül csupán négy ország nem ismerte még el Koszovó létezését.

"Aki nem ismeri el, az nem érti, valójában mi is történik ott, és hogy jött létre az egész. Két összehasonlíthatatlan dolgot próbál meg összehasonlítani, mégpedig a magyar kisebbség helyzetét Szlovákiában és a koszovói helyzetet" - fogalmazott a polgári jelölt.

Andrej Kiska elutasította, hogy megválasztása esetén az ellenzék meghosszabbított kezévé válna. Kifejtette, mindig az emberek érdekében tárgyalna, és olyan megoldásokat keresne, amelyek a helyzet javulását segítik elő. Államfőjelöltként emellett a szlovák kormányfő szemére vetette, azért menekül az elnöki székbe, mert nem tudja teljesíteni a kormányprogramban tett ígéreteket.

"Kiska úr egyértelműen megmutatta, miként fog viselkedni, ha államfő lesz, és ez nagyon veszélyes Szlovákia számára" - reagált Robert Fico.

A szombati vita alapjában véve nem okozott igazán nagy meglepetést. Elemzők szerint Andrej Kiska több önbizalommal és határozottabban lépett fel, Robert Fico pedig kevésbé volt agresszív a múlt héten tartott sajtótájékoztatóihoz képest.

Vasárnap ismét farkasszemet nézett egymással a két államfőjelölt, ezúttal a TA3 hírtelevízió stúdiójában. Robert Fico ekkor már retorikát váltott, és többször kioktató hangnemben bírálta vitapartnerét. Kiskának leggyakrabban Szlovákia helyzetének negatív kiértékelését és vállalkozási módszereit rótta fel, utóbbit ismét a cégeire kiszabott büntetésekkel dokumentálta. Többször ellenfele szemére vetette, hogy politikai tapasztalatlansága az ország kárára válhat. Állandóan visszatérő témaként pedig azzal vádolta partnerét, hogy tagja a Szlovákiában nem elismert szcientológia egyháznak, s mindezt letagadta a közvélemény előtt.

Robert Fico egyébként a múlt héten azt ígérte, élő adásban hoz majd elő olyan dolgokat, amelyek egyértelműen bizonyítják, Andrej Kiska hazudott a választóinak. A szombati és vasárnapi tévéviták alatt erre nem került sor. Ugyanígy azt sem tudhatták meg a nézők, köztársasági elnökké választásuk esetén hogy kezelnék a kisebbségek problémáit a jelöltek. Ez a téma ugyanis még nem került szóba a kampány során.

Az államfőválasztás második fordulóját március 29-én, szombaton tartják, addig két további tévévitán vesz részt a két elnökjelölt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.

Ali Laridzsáni halála Iránban fontosabb lehet, mint Ali Hamenei ajatollah megölése

Izrael azt állítja: megölte Irán biztonsági főnökét, aki gyakorlatilag az ország de facto vezetője volt. Irán megerősítette a halál tényét. A veterán Ali Laridzsani élete során több posztot is betöltött az államgépezetben és diplomataként is dolgozott. Elemzők szerint halála jelentősebb hatású, mint Hamenei ajatollah likvidálása.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×