Infostart.hu
eur:
387.33
usd:
335.64
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

A Shell is menekül a Krímről

A Krím körüli bizonytalanság miatt a Shell energiacég felmondta a tervezett közös együttműködést ukrán partnerével. A brit-holland cég az Oroszországhoz csatlakozott félsziget partjainál kutatott volna földgáz után.

Az Egyesült Államok és az EU világossá tette Oroszország számára, hogy még szigorúbb gazdasági szankciókra számíthat a Krím elfoglalása miatt, és ha bevonulna Kelet-Ukrajnába. Egyelőre azonban ukrán és nyugati cégek szenvedik meg a kialakult feszültséget, amelynek nyomán Moszkva különösen rövid idő alatt visszaszerezte magának Ukrajnától a Krímet.

A Shell energiacég közölte, hogy abbahagyja a tárgyalásokat az ukrán állam Nadra Ukraini és az amerikai Exxon Mobil vállalatokkal arról, hogy közösen tárjanak fel egy a Krím partjainál fekvő gázmezőt.

Az együttműködésről még Viktor Janukovics, azóta elmozdított ukrán elnök kormányzása idején állapodtak meg. A tömegtüntetések által elsodort korábbi kijevi kormány is már arról beszélt, hogy diverzifikálni próbálja energiaforrásait - azaz csökkenteni a függést Oroszországtól - és ezért külföldi partnerek szakértelmét kereste saját lelőhelyei kiaknázásához.

A Shell most azt mondja, hogy már januárban leállította a tárgyalásokat, és korábban azt remélte, hogy már 2012-ben vagy 2013-ban szerződés írhat alá az akkori ukrán kormánnyal.

"Sajnos ez nem valósult meg. Ezért a Shell úgy döntött, hogy erőforrásait a globális portfoliójában található más lehetőségekre összpontosítja... A döntés nem hat ki az Ukrajnával más területeken folyó együttműködésre. Továbbra is szeretnénk részt venni az ukrán szénhidrogén készletek környezetbarát, társadalmilag és gazdaságilag felelős kiaknázásában" - állt a cég nyilatkozatában.

A pátoszos szavak mellett azonban a Shell nem részletezte, hogy ezen kívül miért adta fel az együttműködést - nem említve a Krím státuszának megváltozását és az új geopolitikai helyzetet - és azt sem, hogy mi lehet ezek után a közös projekt sorsa.

Az Exxon Mobil emailben válaszolt az AFP-hírgyünökségnek és legalább éreztette, hogy a politikai feszültség miatt egyelőre jegelte a tervet: "fenntartjuk érdeklődésünket, de kivárunk a jelenlegi helyzet miatt".

A Krímben a hatalmat átvevő, majd az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazást megszervező hatóságok azt mondták, hogy "államosítani" fognak több ukrán céget - így a Csornomornaftogaz nevű energiavállalat, amely a legnagyobb energiacég a félszigeten.

A Csornomornaftogaz a Fekete-tengeren és a most már gyakorlatilag orosz beltengerré változott Azovi-tengeren termel ki olajat és földgázt - 2012-ben például 1.2 milliárd köbméter földgázt hozott felszínre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.

Ali Laridzsáni halála Iránban fontosabb lehet, mint Ali Hamenei ajatollah megölése

Izrael azt állítja: megölte Irán biztonsági főnökét, aki gyakorlatilag az ország de facto vezetője volt. Irán megerősítette a halál tényét. A veterán Ali Laridzsani élete során több posztot is betöltött az államgépezetben és diplomataként is dolgozott. Elemzők szerint halála jelentősebb hatású, mint Hamenei ajatollah likvidálása.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Majkopot támadta Ukrajna, elakadtak a béketárgyalások - Szerdai híreink az ukrán frontról, percről percre

Majkopot támadta Ukrajna, elakadtak a béketárgyalások - Szerdai híreink az ukrán frontról, percről percre

Dróntámadás érte Majkopot, Adigeföld székhelyét, Oroszország területén. Moszkva Kurszkot és Odesszát támadta nagy hatótávolságú fegyverekkel. Nagyon úgy fest, hogy az iráni háború miatt a béketárgyalások egyelőre elakadtak - Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyíltan beszélt arról, hogy a közel-keleti háború miatt nem tudják folytatni az egyeztetéseket. Az orosz hadsereg közben Kosztyantynivka, Huljajpole és Pokrovszk térségében támad nagy erőkkel. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború szerdai fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×