Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Mandela "Legnagyobb öröksége, hogy békében élünk"

Otthonában, 95 éves korában elhunyt Nelson Mandela, a faji megkülönböztetésen alapuló dél-afrikai rezsim egyik legnagyobb ellenfele, Dél-Afrika első színes bőrű elnöke, akit Nobel-békedíjjal is kitüntettek. Mandela még életében jelképpé vált, nemcsak hazájában, de világszerte gyászolják.

Hónapok óta lehetett rá számítani, most bekövetkezett. Dél-Afrika, a "szivárvány-nemzet" első fekete elnöke örökre lehunyta a szemét.

Nelson Mandela halálhírét csütörtök késő este Jacob Zuma államfő jelentette be. Az elnök megrendülve tudatta televíziós beszédében az országgal, hogy Mandela "családja körében, békésen távozott 2013. december 5-én, 20 óra 50 perckor. Most már pihen " - mondta Zuma, aki hozzátette "a nép elveszítette apját". Zuma elrendelte, hogy a zászlókat engedjék félárbócra és megkezdődött a néhai elnök állami temetésének előkészítése.

Mandela, aki aktivizmusa miatt 27 évet töltött börtönben, nemcsak az apartheid-rendszer ellenfele, de a faji megbékélés harcosa is volt.

Egyetlen periódust töltött csak ki elnökként 1994-től, de ekkor működött Dél-Afrikában az "Igazság és Megbékélési Bizottság", amely feltárta a rendszer bűneit, ugyanakkor megpróbálta elősegíteni a dél-afrikai fehér kisebbség és a színes bőrű többség közötti megbékélést. Megválasztása előtt elszaporodtak az erőszakos összecsapások.

"Eljött az idő a sebek begyógyítására, hogy áthidaljuk a köztük lévő szakadékot" - mondta híres beiktatási beszédében.

Annak ellenére, hogy Mandela hónapok óta betegeskedett, sok honfitársát sokkolta halálhíre. Sowetóban, a háza előtt dél-afrikai zászlóba burkolózott emberek dalokat énekeltek.

Az híradás idején éppen ülésező ENSZ Biztonsági Tanácsában egyperces néma csenddel adóztak emlékének. Ban ki-Mun ENSZ főtitkár "az igazság bajnokának és másokat inspiráló, közvetlen embernek nevezte".

Barack Obama, az első színes bőrű amerikai elnök azt mondta: Mandela példája nélkül nem tudná elképzelni életét.

F. W. de Klerk, Dél-Afrika utolsó fehér elnöke, akinek kormányzása idején engedték ki a börtönből Mandelát, arról beszélt: politikai ellenfelek voltak és kapcsolatuk gyakran viharos volt, de tárgyalásaik során a kritikus pillanatokban mindig megtalálták a közös hangot. "Legnagyobb öröksége az, hogy békében élünk egymással" - mondta.

Nelson Mandela - vagy ahogy emlegették: Madiba, fiatal jogászként még az apartheid elleni fegyveres harc híve volt, a gerilla parancsnokot egyesek terroristának nevezték. Megválasztása után azonban a megbékélést sürgette. 1999-ben önként átadta a hatalmat a fiatalabb nemzedék képviselőinek és az AIDS elleni harcnak szentelte életét - fia is ebben a betegségben halt meg 2005-ben. Utoljára 2010-ben, a dél-afrikai rendezésű labdarúgó Vb-n állt a nyilvánosság elé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson
frissülő cikk

Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×