Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Milliárdos árvízi károk Németországban

A világ legnagyobb viszont-biztosítótársasága, a Münchner Rück szerint, a nyár eleji árvíz Németországban eddig példa nélkül álló kárt okozott. Habár a végérvényes felmérés nem készült el, a szakértők máris több mint 3 milliárd euróból indulnak ki

A hosszú tél után jött az árvíz - kezdte beszámolóját a Münchner Rück időjárási viszontagságokra szakosodott vezetője. Peter Höppe elmondta, hogy áradás még sohasem okozott akkora kárt Németországon, mint idén júniusban, holott eddig az Elba folyó 2002-es kiöntését tekintették az évszázad árvízének.

Hangsúlyozta, hogy a teljes felmérésen még dolgoznak, de annyi máris bizonyos, hogy a természeti csapás ezúttal pénzben kifejezve, legalább 3 milliárd euró. Az amerikai Air Worldwide katasztrófa szakértői viszont, ennek az összegnek csaknem a kétszereséből indulnak ki. Müncheni sajtótájékoztatóján Peter Höppe kitért arra is, hogy a Duna mentén, Ausztriában, Magyarországon és Szerbiában okozott kár további 9 milliárd eurót emészt majd fel. Nem titkolta azt sem, hogy az összesen legalább 12 milliárd eurós kárból csupán 3 milliárdra volt biztosítás.

Még az árvíz idején, a kancellár, aki nap, mint nap megjelent a veszélyeztetett gátak és töltések mentén, hogy személyes jelenlétével öntsön lelket a mentésen dolgozó katonákba, tűzoltókba és önkéntesekbe, bejelentette, hogy a kormány - a tartományokkal együttműködve - 8 milliárd eurót bocsát a természeti csapás áldozatainak rendelkezésére.

Ezzel egyidőben az érintett tartományokban átfogó gyűjtést kezdtek, így például az állami Bajor Rádió akciójából több mint 4 millió euró gyűlt össze az érintettek javára.

Szerző: Vincze András

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány:  Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

Tisza-kormány: Sonnevend Pál az új alkotmánybíró jelölt, kiderült, hogy és mikor válnak megismerhetővé a kórházi fertőzések

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×