Infostart.hu
eur:
390.08
usd:
338.69
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Tovább maradhatnak Maliban a franciák

Franciaország eddig mintegy 100 millió eurót, mai árfolyamon közel harmincmilliárd forintnak megfelelő összeget költött a Maliban januárban megkezdett hadműveletek finanszírozására - közölte a francia honvédelmi miniszter. A politikus szavaiból arra lehet következtetni, hogy a francia katonák a tervezettnél tovább maradhatnak az afrikai országban.

Pontos összeget nem tudott mondani, de Jean-Yves Le Drian honvédelmi miniszter szerint a Serval hadművelet január 11-i megkezdése óta a francia hadsereg "valamivel több, mint 100 millió eurót" költött el.

A politikus hangsúlyozta, hogy a francia csapatok most szembesülnek küldetésük nehezével, az iszlamista harcosok ugyanis a Mali északi részén, az algériai határhoz közeli hegyekbe vonultak vissza, és ez a vidék rendkívül nehéz terepnek számít. Jean-Yves Le Drian úgy fogalmazott, hogy a korábbiakhoz képest ezen a területen lényegesen nehezebb az előrehaladás, a katonáknak gyakorlatilag minden négyzetmétert át kell fésülniük, de szerinte minderre szükség van, a francia hadvezetés ugyanis ma már egészen biztos abban, hogy itt rejtőzik a terroristák kemény magja.

A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a katonák addig maradnak majd, amíg teljesen fel nem szabadítják ezt a vidéket. Ebből elemzők arra következtetnek, hogy a francia erők márciusra tervezett kivonását nem biztos, hogy tartani lehet.

A kivonulás kapcsán egyébként a napokban két Maliban látogatást tett amerikai szenátor is nyilatkozott, úgy vélve, hogy a franciáknak a tervezettnél tovább kellene maradniuk. Christopher Coons és Johnny Isakson helyszíni benyomásaik alapján úgy vélték, hogy a franciákat felváltani hivatott afrikai katonák nem rendelkeznek kellő tapasztalattal a sivatagi, illetve a hegyi harcokhoz, és félő, hogy Franciaország távozása után a terroristák visszafoglalják a felszabadított területeket. Mindez akár igazolhatja egyes elemzők véleményét, akik nem sokkal a hadművelet megkezdését követően úgy vélték, Afganisztánra jellemző helyzet állhat elő Mali északi részében, ami évekig tartó francia katonai jelenlétet tehet szükségessé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, recseg-ropog Trump katonai koalíciója - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, recseg-ropog Trump katonai koalíciója - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×