Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
316.94
bux:
153505.76
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Megújuló energia: túlteljesített Németország

Németországban az atomreaktorok működtetésének meghosszabbítása körüli vitában átmeneti szünetet hozhat a hír, amely szerint a felhasznált energia több mint tíz százalékát immár megújuló forrásokból fedezik.

Berlinben a környezetvédelmi minisztérium bejelentette, hogy az ezredforduló óta sikerült jelentősen növelni a megújuló források arányát az energiaelőállításban. A közlemény hangsúlyozza, hogy tavaly már a tíz százalékot is meghaladta a megújuló forrásokból származó energia mennyisége. A legnagyobb arányban az áramfogyasztást biztosítják ilyen forrásból, a főleg a napfény, az árapály, a szél- és vízerő felhasználásával.

Idénre kellett volna elérni a célt, amely szerint a háztartások fogyasztásának nyolcadát megújuló energiaforrásból nyert árammal kell fedezni, a környezetvédelmi minisztérium nyilatkozata szerint azonban ezt már három évvel ezelőtt sikerült megvalósítani.

Hasonlóképpen a közlekedésben és fűtésben is emelkedik a megújuló energiaforrások bevonása. Egy nemrég kötött megállapodás értelmében a vasút rövidesen olyan mozdonyokkal juttatja el az Audi gépkocsikat az ingolstadti gyárból az emdeni kikötőbe, amelyek kizárólag megújuló energiaforrásokból nyert villanyáramot használ.

A környezetvédelmi minisztérium jelentéséből kiderül, hogy az elmúlt évben 20 milliárd eurót ruháztak be az ágazatba, amely jelenleg már közel 300 ezer alkalmazottnak nyújt munkát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×