Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
317.08
bux:
153165.45
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Berlin elutasítja, London segítené a török EU-csatlakozást

Berlinben a külügyminiszter megerősítette kormánya álláspontját: a jelenlegi helyzetben elutasítja Törökország uniós felvételét. Guido Westerwelle nyilatkozata kapcsolatban áll kedd este kezdődő törökországi látogatásával, valamint azzal, hogy az Európai Unió megbeszéléseket kezdett Ankarával az esetleges belépés lehetőségéről.

Guido Westerwelle a Bildzeitung című bulvárlapnak adott interjúban úgy vélte, hogy Törökország még nem érett arra, hogy bekerüljön az Európai Unióba.

Angela Merkel kancellár kormánya kezdettől fogva ellenezte annak belátható időn belül történő uniós csatlakozását, holott a korábbi német külügyminiszter Joschka Fischer határozottan kiállt Törökország mielőbbi uniós tagsága mellett.

Westerwelle nyilatkozatában azonban hangsúlyozta azt is, hogy Berlinben fontosnak tartják az Európai Unió és Ankara közeledését, ugyanis a török kormány fontos szerepet játszhat a térségben uralkodó feszültségek feloldásában, így az afgán és az iráni válság rendezésében, továbbá a közel-keleti béke kibontakozásának elősegítésében.

Németországgal ellentétben Nagy-Britannia határozott híve Törökország uniós felvételének. Az ankarai látogatáson tartózkodó David Cameron brit kormányfő hangsúlyozta, hogy Törökország tagsága révén erősödne a jólét az Európai Unióban, és ennek kihatása lenne a politikai stabilitásra is.

Noha a német kancellárhoz hasonlóan a brit miniszterelnök is konzervatív párti, Cameron a török fővárosban leszögezte: azon fáradozik, hogy kiépüljön az Ankarából Brüsszelbe vezető út.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×