Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

A jó eredmény ellenére takarékoskodni készül a Siemens

További belső átszervezéseket és pénzügyi szigorításokat helyezett kilátásba a Siemens elnöke a cég részvényeseinek mai müncheni értekezletén. A világ egyik legnagyobb elektrotechnikai konszernje a július elseje és szeptember vége közti időszakban több mint egymilliárd eurót veszített.

Peter Löscher a részvényesek éves közgyűlésén elmondta, hogy főleg a Nokiával közösen fenntartott mobiltelefon-részleg veszteségei terhelik a Siemens költségvetését.

A konszern elnöke szerint a cég egyes ágazatainál foganatosított takarékossági intézkedések eredményeképpen 25 százalékkal sikerült gazdaságosabbá tenni a termelést, de a pénzügyi válságból eredő nagyfokú megrendelés-hanyatlás miatt a Siemens forgalma csaknem 20 milliárd euróval esett vissza.

Így a július és szeptember közti negyedévben a konszern összesen 1,13 milliárd eurót vesztett. Peter Löscher azonban nem titkolta azt sem, hogy évi viszonylatban a Siemens nyeresége megközelíti a 2,5 milliárd eurót, és a kereskedelmi forgalmat a krízis ellenére is a tavalyi szinten, vagyis csaknem 77 milliárd eurón tudta tartani.

Mégis további takarékosságra van szükség - jelentette ki a Siemens elnöke, aki többek között nem zárta ki az újabb elbocsátások lehetőségét sem.

A részvényesek éves közgyűlésén szóba került az a megvesztegetések miatt kirobbant botrány is, amely már évek óta tépázza a Siemens tekintélyét. Peter Löscher megerősítette, hogy a konszern korábbi elnöke, Heinrich von Pierer kiegyezett a cég ügyvédjeivel négymillió euró kártérítés fizetésében felügyeleti kötelezettségének hanyag kezelése miatt.

Az előnyös szerződések megszerzése érdekében Pierer idején harapózott el a nagy összegű csúszópénzek fizetése a Siemensnél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tömegszerencsétlenség az M3-ason, sokan meghaltak a buszbalesetben
cikkünk frissül

Tömegszerencsétlenség az M3-ason, sokan meghaltak a buszbalesetben

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×