Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: NASA/JPL-Caltech

Színpompás jelenséget láthatunk most az égen

Retrográd mozgásának köszönhetően a Mars látszólag egy teljes hétre "lehorgonyoz" majd a Méhkas csillaghalmaz mellett, és még komoly teleszkópra sem lesz szükség az együttállás megfigyeléséhez.

December 1-én este 22-23 órakor színpompás együttállással ajándékoz meg bennünket az első decemberi éjszaka. Kelet felé tekintve egymás mellett figyelhetjük meg a vöröses fényben tündöklő Mars bolygót, és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó kékes csillagait - írja közleményében a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Az együttállás különlegessége, hogy a Mars égi mozgása épp a csillaghalmaz fölött fordul vissza retrográd irányba, ami azzal jár, hogy a bolygó egy héten keresztül a csillaghalmaz mellett szinte egy helyben rostokol. Az obszervatórium felhívja rá a figyelmet, hogy

a különleges együttállás már egy kézi távcsővel megfigyelve is pompás látványt nyújt majd.

November 28. és december 10. között bármelyik éjszakán megfigyelhető lesz a Mars és az M44 nyílthalmaz együttállása, így szerencsére egy-két borult este sem akadályozhatja meg a két objektum közelségének megcsodálását. December 4-én, szerdán hajnali fél 4-kor látszik majd a bolygó és a csillaghalmaz legközelebb egymáshoz. Ekkor a Mars a csillaghalmaz szélétől mindössze 1,7°-ra lesz, és a déli horizont felett jó magasan, kb. 63°-kal lesz megfigyelhető az égi páros.

És nem is kell hajnalban kelni az esemény megfigyeléséhez, hiszen december első napjaiban a Mars már nem sokkal nyolc óra előtt felkel, és 23 órára már egészen kellemes, 25 fokos magasságba emelkedik, keleti irányba tekintve könnyedén megpillantható a -0,6 magnitúdós, a csillagokénál erősebb, narancssárgás fényű égitest.

Bár a vörös bolygó alatt fekvő csillaghalmaz csak teljesen fényszennyezésmentes égen sejlik fel szabad szemmel, egy kis kézitávcsővel megfigyelve bárhonnan szépen látszanak majd a Méhkas halvány csillagai, és a vörösen fénylő Mars.

A bolygó azonban csak látszólag horgonyoz majd le a csillaghalmaz mellett.

A bolygók a keringési pályáik és relatív pozícióik miatt a Földről nézve retrográd mozgást is végezhetnek. Ekkor úgy tűnik, mintha a szokásos, előrehaladó mozgás helyett visszafelé haladnának pályájukon. Mivel a Föld a Marshoz képest gyorsabban kering a Nap körül és amikor a Mars "mögé", azaz a Marsot és a Napot összekötő egyenes közelébe érkezik, megelőzi a bolygót, így a Mars elkezd látszólag hátrálni a pályáján a háttércsillagokhoz képest. Amikor a retrográd irányba való visszafordulás bekövetkezik, a bolygó egy ideig szinte egy helyben áll az égen. Ez pedig most pont a Méhkas csillaghalmazzal való együttálláskor következik be, így az együttállás a szokásos egy nap helyett bő egy hétig is eltart.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×