A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közleménye szerint a felfedezés, amelyhez magyar kutatók munkája is hozzájárult, azért különösen érdekes, mert a bolygók pályái azt jelzik, hogy a kialakulása óta eltelt több mint egymilliárd évet a rendszer alapvetően változatlan állapotban töltötte.

A kutatók eredményeit bemutató cikk jelent meg a Nature című tudományos folyóiratban.

A HD110067 katalógusjelű csillag csaknem 100 fényévre van a Földtől, az északi éggömbön, a Bereniké Haja (Coma Berenices) csillagképben figyelhető meg. Tömege és sugara is a Napénak körülbelül 80 százaléka.

A NASA TESS űrtávcsöve (Transiting Exoplanet Survey Satellite) 2020-ban olyan csökkenéseket észlelt a csillag fényességében, amelyek arra utaltak, hogy bolygók haladtak át a csillag korongja előtt. Az előzetes elemzés két lehetséges bolygót mutatott ki - írták.

Két évvel később a TESS újra észlelte a csillagot. A korábbi és az új adatok együttes elemzése kizárta az eredeti értelmezést, helyette két másik, az első magyarázatban szereplőktől különböző bolygó létezését valószínűsítette. Bár ezek a detektálások az elsőknél sokkal kevésbé voltak bizonytalanok, a TESS adataiból sok minden még mindig nem volt érthető. Ekkor kezdtek el érdeklődni a jelenség iránt Rafael Luque (University of Chicago) és kollégái.

Az erőfeszítéseik eredményeként sikerült a rendszerben egy harmadik bolygó jelenlétét is megerősíteniük, miközben megtalálták a kulcsot is a rendszer értelmezéséhez, mivel egyértelmű volt, hogy a három bolygó úgynevezett rezonáns pályákon kering a rendszerben.

A további pályarezonanciák előrejelzése és a fennmaradó megmagyarázatlan adatokkal történő összevetése lehetővé tette a csapat számára, hogy felfedezze a rendszer másik három bolygóját is.

A rezonáns bolygórendszerek azonosítása azért rendkívüli jelentőségű, mivel a rendszerek kialakulásáról és a közvetlenül azt követő időszak fejlődéséről árulnak el fontos információkat a kutatóknak. "Úgy tűnik, a bolygók leginkább rezonáns pályákon keletkeznek a csillagok körül, ám nagyon könnyen elhagyhatják azokat a legkisebb zavarok (perturbációk) hatására is. Például egy nagyon nagy tömegű bolygó, a közelben elhaladó másik csillag, vagy akár egy hatalmas becsapódási esemény is könnyen véget vethet a kényes egyensúlynak" - magyarázták a kutatók.

A beszámoló szerint a csillagászok sok több bolygóból álló rendszert ismernek, amelyekben ma már nem áll fenn a rezonancia, de a keringési periódusok olyanok, hogy a múltban valamikor ez lehetett a helyzet.

A rezonancia-állapotot sokáig megőrző bolygórendszerek azonban ritkák.

"Úgy véljük, hogy az összes rendszer csak körülbelül egy százaléka marad rezonancia-állapotban" - magyarázza Rafael Luque. Ezért is különleges és további vizsgálatokra érdemes rendszer a HD110067, amely máig változatlan, ősi állapotát mutatja.

A beszámoló szerint eddig mindössze három olyan rezonáns bolygórendszer ismernek, amelyben hat planéta van, és ebből kettőt a Cheops-nak köszönhetnek a csillagászok.

"A Cheops új felfedezése fényesen igazolja, hogy a jó 10 évvel ezelőtt megfogalmazott működési elv, az égen szinte bármikor, bárhova irányítható ultrapontos űrfotométer koncepciója kiválóan működik. Az amerikai TESS-űrtávcső által talált egzotikus rendszer valódi természetét soha nem ismerhettük volna meg a Cheops rugalmas és célpontokhoz alkalmazkodó adatgyűjtése nélkül" - hangsúlyozta Kiss László, a Cheops-konzorcium tudományos irányító testületének magyar tagja a közleményben.

A HD110067 a legfényesebb csillag, amely körül legalább négy bolygó kering. Mivel ezek mindegyike a Neptunusznál kisebb méretű, és valószínűleg kiterjedt légkörük van, ezért ideális célpontok a NASA/ESA/CSA James Webb-űrtávcső és az ESA jövőbeli Ariel- és Plato-űrteleszkópjai számára, amelyekkel a bolygók légkörének összetétele is tanulmányozható lesz majd.

A közlemény szerint a felfedezéshez Bárczy Tamás (ADMATIS Kft., Miskolc), Csizmadia Szilárd (Institut für Planetenforschung, Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt, Berlin), Kiss László (HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Budapest), Simon Attila (Abteilung für Weltraumforschung und Planetologie, Physikalisches Institut, Universität Bern, Bern) és Szabó M. Gyula (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, Szombathely) munkája is hozzájárult.