Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.03
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Szerény a magyar Nobel-díj esélyes

Krausz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója komoly eséllyel indul az idei fizikai Nobel-díjért - állítja a Thomson Reuters, amely minden évben megpróbálja előrejelezni a Nobel-díjasokat. Krausz Ferenc az mta.hu-nak elmondta: nem osztja a Thomson Reuters véleményét.

A Thomson Reuters 2015-ös elemzése alapján a fizikában három tudományterület négy kutatója került a rangsor élére. Krausz Ferenc magyar fizikus a kanadai Paul B. Corkummal együtt az attoszekundumos fizikával kapcsolatban szerepel a listán.

A Thomson Reuters több mint egy évtizede minden évben kiadja az "idézettségi Nobel-díjasok" listáját. A rangsor összeállításánál a kutatók publikációs idézettségi mutatói mellett számításba veszik azt is, hogy az adott évben mely tudományterületek állnak a tudományos közösség érdeklődésének középpontjában.

Idén az attoszekundumos, vagyis a másodperc milliárdszor milliárdod része alatti történéseket vizsgáló fizika a Thomson Reuters szerint a leginkább "Nobel-érett" tudományterületek egyike. Ennek művelője Krausz Ferenc, MTA külső tagja, a müncheni Ludwig-Maximilians Universität kutatója, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója.

Krausz Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia idei közgyűlésének díszelőadásán beszélt arról, hogyan lehet "lefényképezni‟ a természet leggyorsabb mozgásait (az előadás videofelvételét itt tekintheti meg). Az attoszekundumos fizikával jól vizsgálható az elektronok viselkedése, így hozzásegíthet a molekulák szerkezetváltozásainak értelmezéséhez. Az itt kapott eredmények révén új orvosi képalkotó eljárások születhetnek, és a molekuláris szerkezetváltozások jobb megértése a gyógyszerfejlesztésben is jelentős előrelépést hozhat.

A Thomson Reuters eddigi előrejelzései meglehetősen pontosak voltak: az utóbbi tizenhárom évben kiosztott 52 tudományos Nobel-díjból 21-et eltalált.

Krausz Ferenc az mta.hu-nak elmondta: nem osztja a Thomson Reuters véleményét. "Nálam sokkal érdemesebbek vannak erre a magas kitüntetésre, de ettől függetlenül nagy örömmel tölt el, hogy nevem és a csoportom által képviselt tudományterület említésre kerül ebben az összefüggésben, ez sok erőt és motivációt ad a további munkához" - mondta.

További részletek az MTA honlapján.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×