Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Anyagtudományi tudásközpontot hoznak létre Nógrád megyében

Anyagtudományi tudásközpontot hoz létre Nógrád megyében a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja és a megyei önkormányzat - erről a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén tárgyaltak Salgótarjánban.

A magas hőmérsékleten is szilárd anyagok és a fejlett szennyvízkezelési technikák ipari bevezetésével foglalkozó központtól a többi között azt várják, hogy munkahelyeket teremtsen és Nógrád megye bekerüljön a tudományos fejlesztések országos vérkeringésébe.

Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke elmondta: az önkormányzat helyszínt, épületet és alapinfrastruktúrát, a kutatóközpont eszközöket és tudományos hátteret ad a beruházáshoz, amelyet uniós forrásból akarnak megvalósítani. A pályázati feltételek még nem ismertek, így az alapításról még nem tudnak dönteni, de nonprofit kft. létrehozásában gondolkodnak, 3 millió forintos törzstőkével - tette hozzá.

Horváth Ákos, a kutatóközpont főigazgatója az ülésen közölte: nem döntöttek még a helyszínről, de legalább három hektáros, jól megközelíthető területre van szükség, ahol rendezvényeket, konferenciákat is tartanak, és ahová "tudományos turistákat" is visznek.

Hozzátette, a laboratórium egy-két év alatt elkészülhet, és önfenntartóvá válhat azáltal, hogy szolgáltatásként ajánlja fel az eszközeit, így a vízsugaras vágógépeket, szikraforgácsolókat vagy mintaszeletelőket.

A létrehozandó anyagtudományi tudásközpont szakterületei között lesz a környezeti ártalmak kutatása, az energetika, energiatermelés területén használható versenyképes termékek, speciális berendezések előállítása. Foglalkoznak majd a vegyipar - elsősorban a gyógyszeripar - melléktermékeinek újrahasznosításával, a szerves hulladékokkal szennyezett ivóvíz innovatív módszerekkel történő tisztításával is.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×