Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
315.56
bux:
149760.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Életmódváltással megelőzhető lenne az Alzheimer-kóros esetek magas száma

Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kóros esetek egyharmada - állítják a Cambridge-i Egyetem kutatói.

A The Lancet Neurology folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók népességi adatokat elemeztek, hogy megállapítsák a betegség hét kockázati tényezőjét.

A szellemi leépülést eredményező betegség kialakulásában fő kockázati tényező a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az elhízás, mozgásszegény életmód, a dohányzás, a depresszió és az alacsony iskolázottság - mutatták ki a szakemberek, akik szerint az Alzheimer-kóros esetek egyharmada olyan életmódbeli tényezőktől függ, amelyeken változtatni lehet.

A kapott adatok alapján megvizsgálták, hogy ezen kockázati tényezők csökkentése miként hatna az Alzheimer-kóros betegek számára.

Megállapították, hogy minden egyes tényező 10 százalékos csökkenése 8,8 százalékkal csökkentené a betegek számát Nagy-Britanniában, ez mintegy 200 ezerrel kevesebb beteget jelentene 2050-re - ismertette a tanulmányt a BBC honlapja.

Szakemberek becslése szerint több mint 106 millió Alzheimer-kóros beteg lesz 2050-re világszerte, háromszor annyi, mint 2010-ben.

Bár nincs mód a betegség gyógyítására, tehetünk lépéseket azért, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának kockázatát idősebb korban. Ismerjük a kockázati tényezőket, amelyek gyakran szorosan összefüggenek egymással - hangsúlyozta Carol Brayne, a Cambridge-i Egyetem Közegészségügyi Intézetének professzora.

Ha például a fizikai inaktivitást kiküszöböljük, csökkentjük az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség mértékét, és megelőzhetjük egyes embereknél a betegség kialakulását. Az egészségesebb állapot időskorban nyert helyzet - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×