Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
316.15
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Jelentősen megnőtt az 50 év felett szülő nők száma

Több mint kétszeresére nőtt öt év alatt az 50 év felett szülő nők száma Nagy-Britanniában.

Az egészségügyi tárca adatai szerint 2008-ban még csak 69 gyermek, 2012-ben azonban már 154 gyermek született 50 éves vagy idősebb anyától.

A 40 évesnél idősebb nők körében 13 százalékkal nőtt a szülések száma: 2008-ban 26 ezer 419, 2112-ban már 29 ezer 994 szülést regisztráltak. Ez azt jelenti, hogy minden 25. gyermek 40 év fölötti anyától születik.

A szakemberek a 35 év fölött szülő nőket az idősebb anyák között tartják számon. 2012-ben a Nagy-Britanniában született gyermekek 20 százaléka 35 éves vagy idősebb anyától született, ez az eddigi legmagasabb arány az adatok jegyzésének 1938-as kezdete óta.

Ugyanakkor 2012-ben az újszülötteknek csak 23 százaléka született 25 év alatti anyától, miközben az 1970-es években ez az arány mintegy kétszerese volt a 2012-ben jegyzett szüléseknek.

Az idősebb anyák számának növekedése azt jelzi, hogy a nők inkább karrierjükre összpontosítanak ahelyett, hogy családot alapítanának. Egyes nők életük egy későbbi szakaszában újabb párkapcsolatra lépnek és új partnerükkel vállalnak több gyermeket. A mesterséges megtermékenyítés lehetősége is a szülések elhalasztását eredményezheti - olvasható a Daily Mail brit napilap honlapján.

Szakemberek azonban felhívják a figyelmet az egészségügyi kockázatokra, arra például, hogy az idősebb anyák esetében nagyobb a vetélés, a méhen kívüli terhesség kockázata és gyermekeik hajlamosabbak lehetnek genetikai rendellenességekre. A szülésznők szerint az állami egészségügyi szolgálat is nagyobb nyomás alatt van ezáltal, mivel az idősebb anyáknak és gyermekeiknek magasabb szintű orvosi ellátásra van szükségük.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke most már hivatalosan is államfő. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×