Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Robotautók versenyeznek szombaton a műszaki egyetemen

Akadálypályán bizonyíthatják megbízhatóságukat és manőverező képességüket a műszaki egyetemen szombaton immár ötödik alkalommal megrendezett RobonAUT versenyen rajtvonalhoz álló önjáró kisautók.

Húsz, mesterszakos mérnökhallgatókból álló csapat fejleszt a versenyre saját robotautót, jellemzően távirányítású kocsikat alakítanak át önálló döntésekre képes járművekké - magyarázta az MTI-nek Dallos Györgyi, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának kommunikációs vezetője.

"Azok a hallgatók indulhatnak, akik felveszik a robotika című tárgyat; a futamon elért jó eredmény beszámít az eredményükbe. Az első évben mindössze 3-4 csapat indult, ma már általában azért veszik fel a diákok ezt a kurzust, hogy elindulhassanak a versenyen. Egy robotautó megépítése mögött többéves mérnöki tanulmányok és 3 hónap kemény fejlesztőmunka áll" - mondta.

A környezetet érzékelő szenzorokkal ellátott kiskocsiknak önállóan, emberi beavatkozás nélkül kell a lehető leggyorsabban és legkevesebb hibával végighaladniuk a pályán, amelynek nyomvonalát nem ismerik előre, csak a teljesítendő akadályokról - emelkedők, éles kanyarok, kapuk - vannak előzetes ismereteik. A csapatok két kategóriában indulnak: versenyen kívüli kategóriában a már tapasztaltabb visszatérők, míg az alapkategóriában az idén először indulók szerepelnek - olvasható a www.robonaut.hu honlapon.

A 2014-es futamon induló csapatok szellemes nevekkel és logókkal is készültek a versenyre, így rajthoz áll többek között a HamSTAR, a Vonalfaló, a PanzerAbteilung Robotic, a RoboGO!, a Fontolva Haladók és a Hazárdmentesítés lordjai, míg a "senior" korosztályt a BUGBUSTERS és a 3 ütem képviseli majd.

A látványos versenyt, amelyre tavaly mintegy ötszáz néző volt kíváncsi, a BME Q épületének aulájában szombaton 10 és 15 óra között rendezik meg és az interneten is közvetítik.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×