Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
313.59
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Megépíthetik Szulejmán szultán szolnoki dzsámijának mását

Földradaros vizsgálatokkal sikerült pontosan meghatározni a Szolnokon mintegy 500 éve épült, és az elmúlt évszázadok során a földfelszínig lepusztult török dzsámi pontos helyét - mondta el Kertész Róbert, a városi Damjanich múzeum régésze hétfőn az MTI-nek.

Az 1973-ban elvégzett első ásatások már feltárták a hajdani török imahely egy részét, a mostani geofizikai módszerrel folytatott kutatással pedig sikerült teljességgel feltérképezni. A vizsgálat eredményeként néhány héten belül elkészülhet egy olyan számítógépes rajz, amely megmutatja, hogy pontosan hol és milyen épületek álltak félezer évvel ezelőtt Szolnokon - tette hozzá a szakember.

Kertész Róbert - vázolva a dzsámihoz köthető történelmi hátteret - kiemelte: az oszmán uralommal a 16. században egy virágzó korszak kezdődött Szolnok életében, ugyanis a törökök kereskedelmi és logisztikai központtá fejlesztették a várost. Az 1550-es években épült, és az akkori uralkodó, Szulejmán szultán nevét viselő dzsámi is ezt a feltevést igazolja.

Kordokumentumokból - 16-17. századi metszetekből, hadmérnöki felmérésekből - már annyi tudható volt, hogy Magyarország második legnagyobb, négyzetes alapterületű dzsámija egykor közvetlenül a vár déli falánál, a Tiszára nyíló vízi kapu közelében állt. Réti és oolitos mészkőből, valamint dácittufából építették, több évszázad után a szolnokiak 1820-21-ben elbontották, anyaga a mostani vártemplom falát erősíti.

A jelenkori Törökországban kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egykori oszmán birodalom megmaradt építészeti emlékei megőrzésének, még létező tárgyi emlékei felkutatásának és a jelentősebb épületek újjáépítésének. Ennek szellemében felmerült az egykori szolnoki muszlim imahely korhű, méretarányos másolatának felépítése is - jelezte a régész, hozzátéve: a megvalósítás első lépéseként Szolnok önkormányzata és a török miniszterelnöki hivatal alárendeltségében működő koordinációs ügynökség szándéknyilatkozatot írt alá.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×