Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Génterápiával foltozzák a donortüdőket

Testen kívül végzett génterápiával javítottak ki kanadai kutatók adományozott tüdőket, amelyeket túlságosan sérültnek találtak eredeti állapotukban a beültetéshez. Ahhoz még hosszabb idő szükséges, hogy kiderüljön, testen belül is ugyanolyan jól működik-e a tüdő, mint a laboratóriumban.

Tüdő-transzplantáció után a pácienseknek alig a fele él öt évig - kevesebb, mint a szív, máj vagy vese átültetése után. Ennek hátterében sok esetben az áll, hogy a beültetésre váró tüdő nem teljesen ép.

A kanadai Torontó Egyetemi Egészségügyi Hálózatának kutatói először a transzplantáció előtt, a testen kívül próbálják kijavítani a tüdőben keletkezett sérüléseket, majd a későbbiekben a beültetés utáni esetleges károsodásoknál is megkísérlik ugyanezt - adták hírül a Science Translational Medicine című szaklap szerdán megjelent számában.

Shaf Keshavjee vezetésével a kutatók testhőmérsékleten ellátták a tüdőket a szükséges tápanyagokkal és oxigénnel, majd egy olyan gént juttattak be, amely gyorsan megemelte az interleukin-10 nevű gyulladáscsökkentő anyag szintjét. A gént egy módosított adenovírus, náthavírus segítségével szállították a célhoz.

A kísérleteket sertés- és emberi tüdővel végezték, utóbbiakat nem ültették be betegekbe, ám az állatoknál jól működtek a transzplantált, genetikailag megfoltozott tüdők.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×