Infostart.hu
eur:
390.81
usd:
340.1
bux:
120787.85
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Ismét kutatnak Mária királyné kincsekkel megrakott hajói után

Vasárnap újra kezdik a kutatást Mária királyné kincsekkel megrakott hajói után, amelyek a mohácsi vész idején, menekülés közben kincsekkel megrakva a Dunakanyarban süllyedtek el - mondta a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat régésze.

Tóth J. Attila és önkéntes búvárokból álló csapata egy Los Angeles-i alapítvány segítségével másfél millió forintért vásárolt egy szonárt, amellyel a folyómederből kiálló tárgyak jól láthatók. Többek között ennek segítségével kezdik meg az Esztergom és Pilismarót közötti Duna szakasz medrének feltérképezését.
A régész elmondta, korábban alacsony vízállásnál egy férfi ezen a területen a középkorban a hajódeszkákhoz használt iszkábaszegeket talált, de akkor nem volt pénz a kutatásra.

A szonárral, közvetlenül a műszer megérkezése után két napot már dolgoztak, de a berendezés elromlott. Az eddigi tapasztalatok alapján a szonár nagyon pontos képet ad a folyómederről, Tóth J. Attila szerint 50-60 százalék, hogy sikerrel járnak. Eddig két olyan pontot találtak, ahol elsüllyedt vízijármű lehet.

A krónikák szerint Mária királyné - férje II. Lajos magyar és cseh király halála után - 500 éve kényszerült menekülni, de flottáján a Dunán rajtaütöttek és több hajója is elsüllyedt. Állítása szerint tíz mázsa ezüstpénzt vitt magával. A hullámsírból azóta sem került elő egyetlen dereglye sem.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×