A szárnyas őshüllők legnagyobb családjának képviselőiről, az azhdarchidákról korábban azt tartották, hogy vízi ragadozók voltak: úgy fogták a halakat, mint a sirályok vagy a pelikánok. Egy új kutatásból azonban az derül ki, hogy ezek a hatalmas állatok, amelyek szárnyfesztávolsága meghaladta akár a 10 métert is, inkább gólyák módjára, a földön cserkészték be áldozataikat.

Mark Witton és Darren Naish, a Portsmouthi Egyetem munkatársai azután vonták le ezt a következtetést, hogy azhdarchidák maradványait ma élő madarakéval hasonlították össze: a 23 millió évvel ezelőtt kihalt őshüllők testfelépítése jelentősen eltért az olyan szárnyasokétól, amelyek röptükben halásznak.

Az azhdarchidákról eredetileg azt képzelték, hogy keselyűszerű dögevők, később úgy vélték, hogy a sárban keresgéltek táplálék után, végül pedig azt gondolták, repülés közben csaptak le a vízben úszó áldozatukra - magyarázta Darren Naish.

A két szakértő szerint az azhdarchidák szárazföldi cserkészők voltak, a talajon lépkedtek, ahonnan csőrükkel kapták fel akár róka nagyságú prédájukat; ezt támasztja alá anatómiai felépítésük - hosszú, merev, erős nyakuk és kis lábaik -, és a környezet, ahol maradványaikra bukkantak.

Az azhdarchidák - amelyek nevüket az üzbég sárkány szó után kapták - 230 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön és 65 millió éve pusztultak ki. A család legnagyobb képviselője a Quetzalcoatlus northopi volt, amely olyan magas lehetett, mint egy zsiráf.