Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
digital generated image
Nyitókép: lupengyu/Getty Images

Sorsoltak az El-ben, megvan a Paks ellenfele

A keddi sorsolás alapján a romániai CFR Cluj (Kolozsvár) ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni központjában tartott eseményen tizenhat csapat volt érdekelt, köztük nem kiemeltként a Paksi FC, vagyis nyolc párt alakítottak ki. A Magyar Kupa-győztes zöld–fehérek hazai pályán kezdenek a kolozsvári rivális ellen.

A párharcokat július 10-én és 17-én rendezik, a pontos kezdési időpontot péntekig kell bejelentenie a kluboknak.

A Paks a MOL Magyar Kupa megnyerésével szerzett indulási jogot a második számú európai kupasorozat selejtezőjében. A párharc nyertese a második selejtezőkörbe lép és három további győzelemre kerül az El főtáblájától, míg a vesztes a Konferencia-liga-selejtező második fordulójában folytathatja szereplését.

A Konferencia-ligában két magyar csapat, a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia, illetve a negyedik helyezettként kvalifikáló ETO FC Győr érdekelt. Mindkét csapat a selejtező második körében kezdi a meg a küzdelmeket, ennek sorsolását szerdán rendezik, akárcsak a BL-selejtező második fordulójának sorsolását, melyben a bajnok Ferencváros érdekelt. A második kör sorsolásán arra is fény derül, továbbjutás (illetve vereség) esetén a következő körben mely párharcok továbbjutójával találkozhat a Paks – emlékeztet az m4sport.hu.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×