Infostart.hu
eur:
354.07
usd:
309.38
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Gabriel Bouys

Monacói Nagydíj - Norris győzelemre váltotta a pole pozíciót

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel három pontra csökkentette a hátrányát a világbajnoki pontversenyben éllovas csapattársával, Oscar Piastrival szemben.

A 25 éves Norrisnak ez az idei második és pályafutása hatodik futamgyőzelme, Monacóban karrierje során első alkalommal diadalmaskodott.

Norris mögött a hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc ért célba másodikként a Ferrarival, a dobogó alsó fokára pedig Piastri állhatott fel.

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végig az élmezőnyben haladt, de meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

A rajtnál Leclerc igyekezett megtámadni a pole pozícióból startoló Norrist, de nem volt elég helye ahhoz, hogy meg is előzze brit riválisát. Mögöttük szintén nem változott a sorrend, Piastri volt a harmadik, Verstappen pedig a negyedik.

A Monacóban megszokott módon viszonylag eseménytelenül teltek a körök, majd Norris a 19. kör végén állt ki kerékcserére. Őt egy körrel később Piastri, további két kör múlva pedig Leclerc "követte" a boxban, a 28. körben pedig Verstappen is friss abroncsokat kapott. Az első cserék után nem változott a sorrend, az élen Norris száguldott, őt Leclerc, Piastri és Verstappen követte.

A következő 20 körben sem történt érdemi változás, majd Piastri a 48. kör végén tudta le második kerékcseréjét, egy körrel később pedig Leclerc is másodszor járt a boxban. Norris az 50. körben kapott másodszor is friss abroncsokat, az így az élre álló Verstappen pedig igyekezett minél tovább húzni a második kerékcseréjének az idejét. A holland vb-címvédő aztán az utolsó előtti, 77. kör végén tudta le a második kiállást, amely után a negyedik pozícióba tért vissza a pályára.

A leintésig Norris nem hibázott, maga mögött tudta tartani Leclerc-t, aki szintén nem rontott, így Piastrinak valós esélye egyszer sem volt az előzésre.

A vb egy hét múlva Barcelonában, a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×