A csütörtöki Veszprém–Sporting férfi kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzés első félidejének végén hirtelen összeesett az eszméletét vesztő Jesper Madsen játékvezető, és emiatt hosszú percekig állt a játék, míg végül hordágyon vitték le őt a pályáról. Mivel nem volt tartalékbíró, a meccs egyetlen játékvezetővel, Mads Hansennel folytatódott, aki a találkozó után elmondta, milyen állapotban van kollégája. Mint fogalmazott, először azt hitte, hogy Madsen csak megbotlott, ám hamar rá kellett döbbennie, hogy sokkal nagyobb a baj. „A szünetben tartottam vele a kapcsolatot, amikor a veszprémi orvos és a személyzet is körülötte volt, és sokféle vizsgálatot végeztek el rajta. Tulajdonképpen semmilyen jel nem utalt arra, hogy valami komoly baj lenne” – idézi a nemzetisport.hu Mads Hansent.
Mint mondta, a két csapat játékosai jól reagálták le a helyzetet, és a második félidőben azt tapasztalta, hogy jóval kevesebbszer reklamálnak, mivel felismerték, hogy egyedül neki kell vállalnia a felelősséget a meghozott ítéletekért. „Leginkább Jesper állapota foglalkoztatta őket.
Az emberek élete mindennél előbbre való, és ebben az esetben ez így is történt, mindkét klub fantasztikusan reagált”
– jegyezte meg a játékvezető.
A későbbi híradások már arról számoltak be, hogy Jesper Madsen jól van, és el is hagyhatta a kórházat. Hansen azt is elmondta a dán TV2-nek, hogy Madsen minél előbb visszatérne bíráskodni: „Megígérte, hogy visszatér a pályára, így azok, akik abban a reményben voltak, hogy befejezi, ezt el is felejthetik” – tette hozzá Mads Hansen.
A dán TV2 Sport honlapján pénteken a bíró felidézte: egészen a 29. percig jól érezte magát, akkor viszont felpillantott az eredményjelzőre, és amikor ismét egyenesen előre akart nézni, hirtelen megszédült és nem tudott talpon maradni. Hozzátette, ilyesmit még soha nem tapasztalt, de végig tudatánál volt, ezért szívesen bíráskodott volna a mérkőzés végéig, ám végül az a döntés született, hogy társa, Mads Hansen egyedül vezesse a második félidőt.
Közölte azt is, hogy már teljesen jól van, hazautazott Dániába, ahol további vizsgálatoknak veti alá magát, hátha kiderül valami, amire Veszprémben nem derült fény.
A mérkőzést 33–32-re megnyerő Veszprém hivatalos közösségi oldalán erősítette meg, hogy már jobban van a dán játékvezető, és gyors felépülést kívántak neki. A bakonyi klub vezetőedzője, Xavi Pascual is minden jót kívánt Madsennek. „Ez nem a kézilabdáról szól, hanem az életről. A pillanat mindnyájunkat megdöbbentett, és minden tiszteletem a másik játékvezetőé, hogy egyedül fejezte be a meccset. Edzőként ugyan gyakran vitatkozom a játékvezetőkkel, ám most meg kell köszönnöm neki” – idézte fel a történteket a spanyol szakember.
A Veszprém újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Bajnokok Ligájában, és továbbjutott a legjobb nyolc csapat közé a sorozatban.
A Madsen, Hansen páros legközelebb jövő csütörtökön a TTH Holstebro és a Skjern bajnoki mérkőzésén tevékenykedne, de Madsennek ehhez a további orvosi vizsgálatok mellett a dán játékvezető-testület engedélyére is szüksége lesz.