Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége/Facebook

Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott

Ugyan kikapott Olaszországtól 19–18-ra, de így is csoportelsőként jutott negyeddöntőbe a magyar női válogatott a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán.

A Nagytemplom előtti Kossuth téren felállított, csaknem ezer fős arénában csütörtökön az első hazai érdekeltségű mérkőzésen a női válogatott 21-16-ra verte Izraelt, majd 13-11-gyel bizonyult jobbnak az Európa-bajnok hollandoknál. A nemzeti csapat két sikerrel a D csoport élén állt, a negyeddöntős részvétele azonban még nem volt biztos, mivel az eredmények szerencsétlen alakulása folytán az is elképzelhető volt, hogy végül csak harmadik lesz a kvartettben, ami a kiesést jelentette volna. Annyi ugyanakkor már bizonyos volt, hogy csoportelsőségnél a nyolc között Csehország következik, a második hely esetén pedig a torna favoritjának tartott Kanada lenne az ellenfél.

A női csoportkör folytatására két napot kellett várni, és szombaton sem lehetett panasz a hangulatra, Földi Attila szövetségi kapitány együttese minden eddiginél hangosabb ünneplés közepette vonult be a pályára. A nézőtér zsúfolásig megtelt, és még a lépcsőkön sem akadt már szabad hely. Az utolsó ellenfél a D jelű négyesben az ötvenszázalékos mérleggel álló Olaszország volt, amely szinte végig vezetett a magyarok ellen, a Böröndy Vivien, Kiss Virág, Papp Klaudia, Szabó Fanni összetételű gárda 4-3 után már nem tudott előnybe kerülni. A hazaiak legjobbja a szélvészgyors Papp lett 7 ponttal.

A magyarok ennek ellenére megnyerték a D jelű négyest, mivel az olaszok csak akkor kelülhettek volna eléjük, ha több mint négy ponttal nyernek. A Magyarország-Csehország negyeddöntő vasárnapi 15.50 órakor kezdődik.

Földi Attila szakvezető azzal kezdte nyilatkozatát az MTI-nek, hogy nyerni szerettek volna, de végeredményben nem lehetnek elégedetlenek a helyzetükkel.

„Kicsit az elején rezgett a léc, és kicsit elegem van az olaszokból, mert minden bejött nekik ma. Ezzel együtt ha valaki előtte azt mondja, hogy csoportelsők leszünk, biztosan aláírom. Elkerültük Kanadát, de mostantól már nem lesznek könnyű meccseink” – jelentette ki a kapitány.

„Tisztában voltunk a számokkal, hogy mennyivel nem szabad kikapni, de ez nem volt teher” – nyilatkozta Papp Klaudia. „Kikaptunk, de megmutattuk, hogy milyen a magyar virtus, és a lényeg, hogy ott vagyunk a negyeddöntőben, illetve hogy elkerültük Kanadát” – tette hozzá a Sopron Basket irányítója.

A végeredmény:

  1. (és negyeddöntős) MAGYARORSZÁG 2 győzelem/3 mérkőzés (52 dobott pont),
  2. (és negyeddöntős) Olaszország 2/3 (49),
  3. Hollandia 2/3 (45),
  4. 4. Izrael 0/3
Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×