Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Pillár Róbert, a Mezőkövesd (j) és Edomwonyi Osaige , a Diósgyőr (b) játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2024. március 9-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Győzött a Diósgyőr a sereghajtó Mezőkövesd vendégeként

A sereghajtó és a mérkőzést emberhátrányban befejező Mezőkövesd 2-1-es vereséget szenvedett a vendég Diósgyőrtől a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában. A DVTK veretlenségi sorozata így hárommeccsesre nőtt a bajnokságban, míg a kövesdiek immár egymás után hat élvonalbeli találkozón kaptak ki otthon.

A pályán látottak és a hivatalos statisztika alapján is jobban futballozott az első félidőben a vendégcsapat, amely némi szerencsével - Piscitelli védése után Szatmári lőtt a kapuba két méterről -, de megérdemelten szerzett vezetést alig több mint negyedóra elteltével. A Mezőkövesd középpályája meglehetősen szellősnek bizonyult, a miskolciak többször is lendületből rohantak át rajta és értek oda a kapu elé, ahol különösen nagy kedvvel játszott a szlovén Pozeg Vancas. Hogy aztán mégsem vendégvezetéssel vonultak szünetre a felek, arról Drazsics tett, aki szép, ollózós mozdulattal juttatta a Diósgyőr kapujába a labdát. Kellett ehhez az is, hogy a védelem nem tudott felszabadítani egy beadás után.

Fordulást követően nem változott jelentősen a mérkőzés képe, változatlanul a DVTK volt a veszélyesebb, de sokáig nem sikerült újabb gólt szereznie. Az edzők mindkét oldalon végrehajtottak egy-egy kettős cserét, ettől kicsit megélénkült a játék, majd egy remek diósgyőri támadás végén Bényei érkezett nagyon jól egy bal oldali beadásra a túlsó kapufánál, és közelről a hálóba lőtt. Néhány perccel később emberhátrányba is kerültek a hazaiak, a csereként beálló Szilágyi késett el és taposott rá csúnyán ellenfele sípcsontjára, ez a megmozdulás pedig piros lapot ért. Innentől kezdve minden valós esélye elszállt a hazaiaknak az egyenlítésre, ami nem is jött össze nekik, így változatlanul az utolsó helyen állnak.

Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 1-2 (1-1)

Mezőkövesd, v: Antal

Gólszerzők: Drazic (45.), illetve Szatmári (17.), Bényei (71.)

sárga lap: Kojnok (31.), Szolgai (56.), illetve Pozeg Vancas (41.), Gera (50.)

piros lap: Szilágyi (77.)

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×