Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.82
bux:
116369.73
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Pixabay

Hatalmas munkába fogott Párizs, 1923 óta meglévő problémát számolnak fel – videó

Megkezdődött a Szajna folyó 1,4 milliárd euróba kerülő megtisztítása azzal a céllal, hogy a vízminőséget jelentősen javító munkával időben elkészüljenek a jövő nyári párizsi olimpiai és paralimpiai játékokra - írta beszámolójában az insidethegames.biz.

A Szajnának központi szerepe lesz a 2024-es játékokon, mivel az olimpia megnyitóünnepségén legalább 140 hajó vonul majd a folyón, körülbelül 10 ezer sportolót szállítva, emellett a triatlon, a nyílt vízi úszás és a paratriatlon versenyeinek helyszínéül is szolgál.

A városháza illetékesei azt állítják, hogy az olimpia nélkül évekbe telt volna a tisztítás finanszírozása a Szajnán, amelyben 1923 óta - néhány kivételtől eltekintve - tilos úszni. A francia házigazdák 2018-ban olimpiai törvényt fogadtak el, amely két évet adott a kikötött hajóknak, hogy a párizsi szennyvízhálózathoz csatlakozzanak, ahelyett, hogy a hulladékot közvetlenül a folyóba ürítenék - írta a portál.

A jövő évi párizsi nyári olimpia július 26-tól augusztus 11-ig tart, míg a paralimpiát augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg.

Címlapról ajánljuk
Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Olyan esetük is volt, hogy a mentős törte el a lábát, mert elcsúszott a jégen: kitart a sarkvidéki hideg, lefagytak az utak, és újra jön az ónos eső. Ilyenkor a mentőknek is több a munkájuk a szokásosnál – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×