Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
319.56
bux:
144197.66
2026. július 23. csütörtök Lenke
A Duna Aréna a főváros XIII. kerületében 2020. december 23-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Vizes-vb: már az első napokban rajtkőhöz állnak a klasszis úszóink

Több mint 2000 vizes sportoló érkezik Magyarországra, hogy részt vegyen a világ harmadik legnagyobb sporteseményén, a 19. FINA Világbajnokságon.

Három nap múlva, pénteken indul a 19. FINA Világbajnokság, ahol az induló nemzetek versenyzői összesen öt sportágban mérhetik össze erejüket. A versenysorozat június 17-én, a 0. napon műúszással, korábbi nevén szinkronúszással indul, majd július 3-án vízilabdával és műugrással zárul. Az események több városban zajlanak, Budapest, Debrecen, Sopron, Szeged, és a Lupa-tó is helyszínként szolgál majd.

Az úszás első versenyszámai június 18-án indulnak a 19. FINA Világbajnokságon, Budapesten. Ezen a napon a kedvenc hazai úszóink is rajtkőhöz állnak, hogy nemzeti színekben mutathassák meg tudásukat – olvasható az eseményhez kapcsolódó sajtóközleményében. Reggel 9 órakor Magyarország egyik büszkesége, Hosszú Katinka töri meg a feszített víztükröt, aki női vegyessel kezdi a világbajnokságot. Vele együtt indul Sebestyén Dalma. Rajtuk kívül olyan klasszisok állnak majd a rajtkőre szombaton, mint Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Késely Ajna és Fábián Fanni.

Vízilabda-válogatottunk is felkészült a megmérettetésekre, sőt, a múlt hét csütörtöki sajtónyilvános edzésen már a húszfős vb-keret merült a medencébe. A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmeit láthatják a rajongók, délutánonként két-két mérkőzést tartanak.

A nyíltvízi úszást ezúttal nem Balatonfüredre, hanem a Lupa-tóra tervezték a szervezők. A sportág minden alkalommal különleges izgalmakat kínál, elvégre itt senki sem mehet biztosra. Mindennapossá vált, hogy a többórás tusakodások végén tizedmásodpercek választják el egymástól a versenyzőket, és a célfotó dönt az érmesek sorrendjéről a 25 000 méter után – teszik hozzá a szervezők.

A jegyek értékesítése több ütemben zajlik, így mindenkinek esélye lehet, hogy a kedvenc sportolóját, vagy csapatát a helyszínen buzdítsa péntektől, négy város, hét helyszínén. A vizes vb honlapján már elérhető a versenyek menetrendje.

Érdemes lesz figyelni a közlekedésre is, hiszen Budapesten már keddtől számítani kell több fennakadásra és forgalmi változásra.

Péntektől pedig teljes forgalomkorlátozás lesz a főváros több pontján a vizes világbajnokság miatt.

Részletes információ a forgalomkorlátozásokról itt található.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön
percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön

Szerdán kormányülés volt délben,a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel most áll elő a legfrissebb bejelentésekkel. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. A törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági helyek számát, és radikálisan csökkentik a díjazásokat. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×