Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Zivko Gocic, a szolnoki csapat vezetőedzője a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójában, az OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa párharc második mérkőzésén a fővárosi Nyéki Imre Uszodában 2021. október 20-án. Az OSC 12-10-re kikapott, de 25-18-as összesítéssel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Távozik a Szolnok pólócsapatának edzője

Játékosként és vezetőedzőként is bajnok lett Zivko Gocic.

Zivko Gocic, a Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője megerősítette, hogy távozik posztjáról.

A szerb szakember az M4 Sport Sporthíradóban hangsúlyozta, elképzelhető, hogy más szerepkörben marad a Tisza-parti együttesnél, amellyel a hétvégén a Vasassal szemben elbukta a bajnoki bronzcsatát.

"Nagyon fáj ez a búcsú, nem így szerettük volna lezárni az idényt. A meccs után jeleztem, hogy én vagyok a felelős az eredményért, mert nem tudtam kihozni a csapatomból a maximumot. Amit ezen a két találkozón produkált az együttes, az közel sem a maximum volt" - mondta a tréner. Hozzátette, márciusban döntötte el, hogy a szezon végén befejezi, amivel tisztában is voltak a csapatnál.

Gocic megjegyezte, igazak azok a pletykák, hogy a Spandau Berlin megkereste, de egyelőre nincs konkrét bejelenteni valója ezzel kapcsolatban.

Az olimpiai bajnok Gocic 2011-től 2018-ig játékosként erősítette a Szolnokot, bajnoki címeket és Bajnokok Ligáját nyert csapatkapitányként az együttessel, utóbbira pályafutása legnagyobb sikereként tekint vissza klubszinten. Ezt követően vette át a csapat irányítását, tavaly bajnoki címig vezette a gárdát.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×