Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Paksi FC

Bognár Györggyel erősít az MTK

Játékos és edző is volt, most szakmai igazgató lesz.

A Paksi FC vezetőedzői posztjáról távozó Bognár György lett az NB II-be kiesett MTK Budapest labdarúgócsapatának szakmai igazgatója.

"Intenzív, mélyreható egyeztetéseket folytattunk, és most jött el az a pillanat, amikor mindkét fél úgy érezte, együtt kell tennünk a klub felemelkedéséért" - nyilatkozta a klub honlapján Zakor Sándor, az MTK Budapest tulajdonosa. Hozzátette, szeretné, ha a csapat az eredmények mellett látványos futballra törekedne.

Bognár 1987-ben tagja volt a 29 év után ismét bajnoki címet szerző MTK-nak. Vezetőedzőként 2001 és 2002 között már irányította a kék-fehéreket. Szakmai igazgatóként ő felügyeli majd a felnőtt csapatnál, az NB III-as és az U19-es együttesnél folyó munkát is.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×