Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Tóth Márton, az OSC (b) és Molnár Erik, az FTC játékosa a férfi vízilabda országos bajnokság döntőjében játszott első, az FTC-Telekom Waterpolo - Genesys OSC Újbuda mérkőzésen a fővárosi Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2022. május 6-án. A döntő párharca az egyik fél második győzelméig tart.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Sima FTC-győzelemmel kezdődött a vízilabda döntő

A Ferencváros rendkívül simán, 18-9-re nyert az OSC ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének pénteki első találkozóján.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc következő felvonását május 18-án rendezik, míg az esetleges harmadik találkozóra három nappal később kerülhet sor.

Amióta rájátszásos rendszerrel dől el a bajnoki cím az élvonalban, a két csapat egyszer döntőzött egymás ellen, a 2018/19-es kiírásban akkor még három győzelmet kellett szerezni a végső sikerhez, a zöld-fehérek pedig egyszer sem szenvedtek vereséget.

A pályaelőny Varga Zsolt együttesénél van, hiszen jobb alapszakasz-mérleggel rendelkezett az újbudaiaknál, a két csapat egymás elleni mérkőzései közül az FTC novemberben otthon 7-6-ra nyert, a márciusi "visszavágón" pedig 10-10-es döntetlent született. A Ferencvárost többek között bajnoki címekig és Bajnokok Ligája-sikerig vezető szakember ugyanakkor nem állhatott a medence szélén visszatérő szívritmuszavara miatt. Helyét ideiglenesen Nyéki Balázs másodedző vette át, Madaras Norbert szakosztályelnök pedig másodedzőként segítette a szakember munkáját.

A Komjádi Uszodában rendezett összecsapáson a Ferencváros bő másfél negyed alatt ellépett riválisától, 6-2 után az OSC gyakorlatilag a meccsben maradásért küzdött. Varga Dániel együttesének az egész mérkőzés alatt csak egy-egy rövid jó periódusa volt, ezek után azonban a zöld-fehérek szinte mindig azonnal visszaállították a különbséget, a vége pedig gyakorlatilag kiütés lett.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×