Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Magabiztos fehérvári siker Debrecenben - eredmények, tabella

A MOL Fehérvár FC háromgólos győzelmet aratott a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának szombati játéknapján.

A sikerükkel a negyedik helyre előrelépett vendégek sorozatban hatodik bajnokijukon maradtak veretlenek (4 győzelem és 2 döntetlen), a hazaiak pedig még nem érezhetik magukat teljes biztonságban a bennmaradással kapcsolatban.

Az első félidőben sokkal veszélyesebben játszott a vendégcsapat, gyors ellentámadásaival rendre zavart okozott a debreceni kapu előtt. A gólokon kívül is volt számos helyzete, míg a túloldalon a házigazdák sokat hibáztak, körülményesek voltak, s nem is volt igazán ígéretes gólszerzési lehetőségük.

A szünet után a korábbiaknál jóval többet birtokolta a labdát a hazai csapat, de a fölénye meddőnek bizonyult, a fehérvári védelem jól teljesített. A vendégek elsősorban az eredmény tartására törekedtek, majd a hajrában Nego szemfüles fejesgóljával bebiztosították győzelmüket.

Közel került a dobogóhoz a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia 3-1-es győzelmet aratott a vendég Mezőkövesd felett.

A felcsúti együttes ezzel nagyon közel került ahhoz, hogy az idényt dobogós helyen zárja, most ugyanis második, és ha este az ötödik MOL Fehérvár FC pontokat veszít a Debrecen otthonában, akkor a Puskás Akadémia a hátralévő meccseinek eredményétől függetlenül biztosan a második, vagy a harmadik pozícióban zár, ami európai kupaszereplést is ér egyben.

Hornyák Zsolt vezetőedző tanítványai sorozatban öt döntetlen után diadalmaskodtak ismét.

A hazaiak kezdtek jobban, de negyedóra elteltével a Mezőkövesd játéka is megélénkült, sőt, egy szöglet után sikerült is megszerezniük a vezetést a vendégeknek. A Puskás Akadémia azonnal váltott, három perccel később egyenlített, majd lendületben maradt, s így még a szünet előtt a maga javára fordította az állást.

Fordulás után nagyon hamar jött a harmadik hazai gól, melyet a duplázó Zahedi szerzett, ezt követően a szünetben cserékkel felfrissített kövesdiek igyekeztek ugyan közelebb kerülni vendéglátójukhoz, de mezőnyfölényük meddőnek bizonyult. A lefújásig a felcsútiak elsősorban az eredmény megőrzésére törekedtek, és sikerrel is jártak, ez pedig fontos siker a számukra a dobogós helyezés és az azzal járó nemzetközi kupaindulást szempontjából.

Hihetetlen potyagól a Honvéd és a Kisvárda mérkőzésen

A Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a vendég Kisvárda együttesével. Ezzel az eredménnyel egyelőre sem a Honvédnak nem sikerült bebiztosítania bennmaradását, sem a Kisvárdának a dobogós helyezését.

Alacsony színvonalú első félidőt és egy nem mindennapi potyagólt láthatott a közönség: a hetedik percben egy hazaadás után a kapus Dombó kezdett el cselezgetni, de Lukic elvette tőle a labdát és az üres kapuba passzolt.

Nem sokkal a fordulást követően egy hasonlóan nagy hiba után növelhette volna előnyét a Honvéd, de Bőle nem tudta befejezni az egyik kisvárdai védőtől kapott ajándék indítást. A folytatásban sem változott a játék képe, nem igazán voltak veszélyben a kapuk, mígnem a 84. percben egy szöglet után, a kispesti védelem asszisztálása mellet Bumba lövése Hidin irányt változtatva a hálóban kötött ki.

Eredmények, OTP Bank Liga, 30. forduló:

Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1

Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 1-1

Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 0-3

pénteken játszották:

Paksi FC-Ferencvárosi TC 1-2

vasárnap játsszák:

ZTE FC-MTK Budapest 14.30

Újpest FC-Gyirmót FC Győr 17.00

A tabella

1. Ferencváros 30 20 5 5 53-24 65 pont

2. Puskás Akadémia FC 30 14 10 6 41-31 52

3. Kisvárda Master Good 30 13 11 6 45-32 50

4. MOL Fehérvár FC 30 12 7 11 43-40 43

5. Paksi FC 30 12 5 13 70-57 41

6. Újpest FC 29 11 6 12 43-41 39

7. ZTE FC 29 10 9 10 38-47 39

8. Mezőkövesd Zsóry FC 30 10 7 13 35-45 37

9. Debreceni VSC 30 9 8 13 43-48 35

10. Budapest Honvéd 30 9 7 14 46-48 34

11. Gyirmót FC Győr 29 6 9 14 27-42 27

12. MTK Budapest 29 6 8 15 19-48 26

A 31. forduló programja

május 3., kedd:

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 16.30

MOL Fehérvár FC-Budapest Honvéd 18.30

május 4., szerda:

Gyirmót FC Győr-Paksi FC 16.30

MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 17.00

Ferencvárosi TC-ZTE FC 18.30

május 5., csütörtök:

Kisvárda Master Good-Újpest FC 18.00

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 17:16
×
×
×
×