Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kisvárda: csillagos ötös

Nagy verést kapott az MTK.

A második félidőben emberelőnyben futballozó Kisvárda ötgólos győzelmet aratott a vendég MTK Budapest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.

Gyorsan vezetéshez jutott a Kisvárda - Asani és Bumba strandfocis fejelgetéssel játszotta át a vendégek védelmét -, s a folytatásban is a hazai csapat irányított. A házigazdák sokkal gyorsabban, pontosabban, veszélyesebben játszottak ellenfelüknél, s egy remek támadás végén, Asani második góljával megduplázták előnyüket. Palincsár ráadásul műesésért megkapta második sárga lapját, így még a szünet előtt emberhátrányba is került az MTK.

A fordulás után, tíz ember ellen hatalmas fölényben futballozott a Kisvárda, amely sorra alakította ki a helyzeteket, s ezek közül kettőt értékesítve az 59. percben már 4-0-ra vezetett. A hazaiak a meccs utolsó harmadában egy kicsit lassítottak ugyan, de a vége így is kiütéses győzelem lett.

A bajnokságot sokáig vezető hazai együttes október 31-e óta először gyűjtötte be a három pontot, a fővárosiak pedig, akik utóbbi három találkozójukon 11 gólt kaptak és egyet sem szereztek, immár hét meccse nyeretlenek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×