INFORÁDIÓ
2021. október 19. kedd
Nándor

kajak-kenu

koppenhága

világbajnokság

Az ezüstérmes Balla Virág, Takács Kincső, Gönczöl Laura és Opavszky Réka a kajak-kenu világbajnokság kenu négyesek női 500 méteres versenyének döntője után a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én.

Ezüstös délelőttöt tartott a magyar kajak-kenu válogatott Koppenhágában

Infostart / MTI

Azért a Lucz Anna és Csizmadia Kolos vegyes kajakkettesben világbajnok lett vasárnap délelőtt.

Egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnap délelőtti döntőiben.

Az utolsó versenynapon fogadta talán a leghűvösebb idő a résztvevőket, bár az elmúlt napokkal ellentétben sütött a nap, változó irányú és erősségű volt a szél, valamint 12-13 fokos a levegő hőmérséklete.

Magyar részről Balla Virágot szólították először a rajthoz a kenu egyesek 200 méteres fináléjában. A győriek 27 éves sportolója inkább párosban aratta sikereit az elmúlt években és ebben a számban nem is igazán volt eddig nemzetközi tapasztalata, bár a tokiói olimpián nyáron kilencedik lett. A mostani döntőben rendhagyó módon tízen állhattak rajthoz egy középfutamos holtverseny miatt, s Balla nem tudott a dobogós helyek közelébe férkőzni, olyannyira nem, hogy végül utolsóként ért be.

A nap második fináléjában, férfi K-1 200 méteren már kínálkozott magyar éremesély, a friss ötkarikás negyedik Csizmadia Kolos ugyanis nem titkoltan az első három közé vágyott, az előcsatározásokat figyelve nem is alaptalanul, ráadásul a tokiói dobogósok – így az aranyérmes Tótka Sándor is – kihagyták ezt a vb-t. A rajt nem sikerült az Angyalföldi VSE 26 éves kajakosának, s utána ugyan felzárkózott az élbolyhoz, a rendkívül szoros befutó után megint leszorult a dobogóról, s ötödik lett.

Csipes Tamara a szám friss olimpiai ezüstérmeseként, a címvédő és tokiói bajnok új-zélandi Lisa Carrington távollétében favoritnak számított K-1 500 méteren, bár ott volt a mezőnyben egy másik új-zélandi, Aimee Fisher és az idei Európa-bajnok dán Emma Jörgensen is. A Honvéd 32 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakosa a gyengébb rajtot követően féltávnál második helyen haladt át Fisher mögött, de ahelyett, hogy a második 250 méteren csökkent volna a különbség a két hajó között, inkább csak tovább nőtt, így Csipes – a japán fővároshoz hasonlóan – ezúttal is ezüstérmet szerzett. Jörgensen lett a harmadik.

Csipes Tamara (K-1 500 m, 2. hely): "Természetesen nyerni szerettem volna, de azt kell mondanom, hogy a körülményekhez és a mostani állapotomhoz képest nem mentem rossz pályát. Lisa Carrington helyett egy másik új-zélandi lány indult, róla azt kell tudni, hogy egy nézeteltérés miatt kirakták az új-zélandi olimpiai csapatból, s az elmúlt hónapokban maximálisan erre a versenyre készült, hogy bizonyítson, ez látszott is a teljesítményén. Kicsit persze fáj, hogy megint megvert egy új-zélandi, de szeretnék továbbmenni ezen az úton."

Folytatva a "hagyományt", Bragato Giada és Nagy Bianka párosa sem rajtol jól a kenu kettesek 200 méteres fináléjában, de aztán összeszedték magukat, száz méter után már a középmezőnyben haladtak, majd egy nagyszerű hajrával "fellapátolták" magukat a dobogóra. Az első helyen a spanyolok, a másodikon a kubaiak végeztek.

Bragato Giada (C-2 200 m, 3. hely): "A rajtot sajnos elrontottam, ehhez képest a végére jól felhoztuk magunkat. Nem figyeltem a többieket, csőlátással csak előre néztem, csak arra törekedtem, hogy minél előbb érjünk be a célba."

Nagy Bianka (C-2 200 m, 3. hely): "Most még nem tudok örülni a bronzéremnek, mert sajnos nem tudtunk tökéletes pályát menni. Jó a végsebességünk, de ezt most a rossz kezdés után nagyon későn értük el. Holnap talán már szebben csillog majd ez a bronz."

A férfi kenupárosok 500 méteres versenyében – amely immár olimpiai szám – az évek óta együtt készülő Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős a többi magyar egységgel ellentétben jól indította meg a hajóját az elején. A 250-es ellenőrző pontnál a harmadik helyen voltak az olaszok és az oroszok mögött, majd nagyszerűen finiseltek, megelőzték a fáradó oroszokat, s bár az éllovast nem tudták beérni, megismételték két évvel ezelőtti, szegedi teljesítményüket, s ismét ezüstérmet szereztek.

Hajdu Jonatán (C-2 500 m, 2. hely): "Elégedettek vagyunk, nem rontottunk, nem is javítottunk az előző vb-hez képest. A hátszélben arra számítottunk, hogy gyorsabb lesz a pálya, de így alakult."

Fekete Ádám (C-2 500 m, 2. hely): "Kevésen múlott, hogy meglegyen a győzelem is, nem gondoltam, hogy valaha ezt mondom, de kellett volna még ötven méter. Sok alázatos munkára lesz szükségünk, hogy ebben az új olimpiai számban Párizsban legyen keresnivalónk. "

A férfi kajak kettesek hasonló távján – amely 2024-ben, Párizsban szintén ott lesz az ötkarikás programban – az idei vb-n három számot is vállaló, egyesben olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint győri klubtársával, Erdőssy Csabával szintén a dobogót vette célba. Nem rajtoltak rosszul, de hiányzott belőlük az a lendület, amely az első három közé repítette volna őket, s végül nem is tudtak beleszólni az érmek sorsába. A spanyolok, a németek és a szlovákok mögött a negyedik helyen végeztek.

A nap egyetlen olyan döntőjét, amelyben nem volt magyar egység, a férfi kenu egyesek 500 méteres versenyét a német Conrad Scheibner nyerte, majd következett a vb-n most debütáló női kenunégyes 500 méter. A piros-fehér-zöld hajóban Balla Virág, Takács Kincső, Gönczöl Laura és Opavszky Réka térdelt, rajtuk kívül még öt másik csapat nevezett. Balláék jól kezdtek, a táv első felében az élen haladtak, 250 méternél azonban már a fehéroroszok mögé szorultak. A hajrához közeledve az ukránok is "megérkeztek" a magyarokra, ők azonban tartották a tempót, s végül sikerült a győztes fehéroroszok mögött a második helyen beérkezniük.

Takács Kincső (C-4 200 m, 2. hely): "Megtört a rossz szériánk, végre érmet szereztünk! Párosban a negyedik hely volt idén a jellemző, most végre másodikak lettünk."

Balla Virág (C-4 200 m, 2. hely): "Nagyon izgultam, mert ez volt az első 500 méterünk itt együtt, ráadásul balos szél volt, ez sem könnyítette meg a dolgomat. Óvatosan adagoltam a ritmust, aztán Laura a vége felé szólt, hogy még nyomjuk meg, ezért harminc méterrel a cél előtt megindultunk."

A szolnoki Gál Péter, akit tavaly kocogás közben elütött egy autó, és súlyos sérüléseiből felépülve idén tudott csak visszatérni a válogatottba, hetedik lett a kajak egyesek 500 méteres döntőjében, majd következett a női kajaknégyesek 500 méteres versenye, amelyet 2009 óta Magyarország ural a vb-ken (mindössze egyszer, 2015-ben nyert más nemzet, a fehérorosz). A csapat címvédőként és friss olimpiai bajnokként most is favoritként készült a rajtra. Mivel Bodonyi Dóra betegség miatt nem tudott felkészülni a világbajnokságra, a tokiói győztes egységhez képest változás történt a kvartettben – Gazsó Alida Dóra vette át Bodonyi helyét az utolsó beülőben –, de a négyes már az előfutamban is megmutatta, hogy az ereje, a lendülete mit sem nem változott. A hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta, a kétszeres ötkarikás első Csipes Tamara, az egyszeres olimpiai aranyérmes Kárász Anna és Gazsó ezzel együtt vasárnap a rajt után jelentős hátrányba került a Tokióban második fehéroroszokkal szemben, akik szinte kilőttek. Féltávnál is ők vezettek, s bár Kozákék az utolsó 200-on mindent megtettek, méterről-méterre zárkóztak a riválisra, nem tudták utolérni a vetélytársat, s ezzel megszerezték a nap negyedik magyar ezüstérmét.

Csipes Tamara (K-4 500 m, 2. hely): "Ennél mehettünk volna jobban is. Lassú volt az eleje, belülről is így éreztem, aztán a végén hiába indítottunk, már nem tudtuk utolérni a fehéroroszokat. Lehet, hogy előbb kellett volna hoppolnom, de most már késő bánat."

Kozák Danuta (K-4 500 m, 2. hely): "Volt a táv közben egy kis billenés, azt hittem, kiesek a hajóból és lehagynak a lányok, aztán majd Tami sztrókol, de szerencsére nem így történt. 2024-ig szerződésem van a Ferencvárossal, úgyhogy folytatom!"

A délelőtti programot a vegyes párosok 200 méteres versenyei zárták. A kenusoknál Korisánszky Dávid és Takács Kincső remekül teljesítve harmadikként ért be az oroszok és a lengyelek mögött, míg a kajakosoknál Lucz Anna és Csizmadia Kolos ellenállhatatlanul lapátolva

mindenkit maga mögé utasított, megszerezve ezzel a nap eddigi első magyar aranyérmét.

Korisánszky Dávid (vegyes C-2 200 m, 3. hely): "Nagy öröm nekem ez az érem, mert nagyon régen volt sikerélményben részem nemzetközi versenyen."

Takács Kincső (vegyes C-2 200 m, 3. hely): "Az volt a célom, hogy ne hátráltassam nagyon Dávidot, ez hellyel közzel talán sikerült. A négyes után nehéz volt újra hajóba ülni, de örülök az újabb éremnek. Nagyon kellett a lelkemnek ez a mai nap."

Csizmadia Kolos (vegyes K-2 200 m, 1. hely): "Csalódott voltam az egyes szereplés után, hogy nem sikerült dobogóra állnom, de nem tehettem meg a páros társammal, hogy összetörök. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, most végre már én is kimondhatom, hogy felnőtt világbajnok vagyok."

Lucz Anna (vegyes K-2 200 m, 1. hely): "Nagyon örülök, hogy megmutattuk, nemcsak egyénileg vagyunk jók, hanem párosban is. Egy aranyat és két ezüstöt szereztem a világbajnokságon, ezzel Csipes Tamara mellett a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lettem, ezt nem gondoltam volna a rajt előtt."

A világbajnokság a délutáni, 14.30 órakor kezdődő 5000 méteres döntőkkel zárul.

Nyitókép: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Szigetváry Zsolt
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018