Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
313.25
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője csapatának a Bayern München ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott 2021. február 5-i mérkőzése előtt a berlini Olimpiai Stadionban.
Nyitókép: MTI/EPA/Getty Images pool/Boris Streubel

Dárdai Pál: aki sokáig feszíti a húrt, előbb–utóbb megnézheti majd magát

A berlini öltözőben rendet rakó Dárdai Pál az első Hertha-győzelemről, és az eddig megtett útról is beszélt az NSO-nak.

Dárdai Pál, mint fogalmazott, nem szomorkodna, ha befejeződne az idény, hiszen a Hertha BSC tizenötödik helye már bennmaradást ért. „Csakhogy ez nem kívánságműsor, a harc pedig megy tovább” – tette hozzá a vezetőedző a lapnak, egyetértve, hogy nagyon kellett már a győzelem, de nem elsősorban neki, hanem a csapatnak,

Mint arról az Infostart is beszámolt, a magyar szakember a visszatérését követő hatodik mérkőzésén szerezte meg első győzelmét a Hertha BSC vezetőedzőjeként, miután csapata szombaton a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában 2–1-re verte a vendég Augsburgot.

Dárdai Pál úgy látja, jó irányba halad a Hertha BSC, ugyanakkor még bőven van min csiszolniuk, ami viszont biztos, hogy csapategységért még nem küzdöttem ennyit.

„Amikor megérkeztem, káosz uralkodott, nyolc nyelven beszélt az öltöző, vezérbika nem volt”

– magyarázta. Ma azonban már jobban festenek, mint hetekkel ezelőtt, a berliniek pedig azt mondják, jó szembesülni azzal, hogy újra harcol a Hertha.

Meglátása szerint a legtöbben mostanra beálltak a sorba, de azért akad egy–két legény, akivel nagyokat csatározik. Miután viszont számára a csapategység szent dolog, aki sokáig feszíti a húrt, előbb–utóbb megnézheti majd magát, jegyezte meg. „Én nem üvöltök, nem balhézom, csak nézek ki a fejemből – amíg nem gurul el a gyógyszer…”

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×